Gulyás: Csak olyan védőoltás kerülhet forgalomba, amit a magyar hatóság jóváhagy

2020. november 26. 11:37 | Varga Diána

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón arról beszélt, hogy bárhonnan is érkezik Magyarországra koronavírus-elleni védőoltás, csak olyan oltóanyag kerülhet forgalomba, amelyet a magyar hatóságok ellenőriztek és jóváhagytak.

A kancelláriaminiszter arról tájékoztatott, hogy az elmúlt heti adatok alapján az új fertőzések száma 3 és 5 ezer közt volt, vagyis a fertőzésszám mérséklődik. Mint mondta, tudták, hogy ezek a számok változnak majd, hiszen elkezdődtek a tömeges tesztek az oktatási, szociális és egészségügyi szférában, több az antigén teszt is, ennek tulajdonítható az, hogy magasabbak a csütörtöki adatok, majd hozzáfűzte: ezeket az adatokat a kormány a jövő heti ülésen értékeli.

Gulyás Gergely arra is kitért: a különböző hivatásrendek tesztelésének eredményeit a kormány egységesen hozza nyilvánosságra. A járványügyi adatok tükrében egyébként a kormány fenntartja a jelenleg érvényben lévő korlátozásokat, újakat pedig nem terveznek bevezetni. A miniszter megjegyezte: az idősek vásárlási idősávja annyiban tér el a tavaszitól, hogy az idősek bármikor vásárolhatnak, de bizonyos időpontokban csak ők tartózkodhatnak az üzletekben. Ettől az intézkedéstől azt remélik, hogy ez segítség azoknak az idős embereknek, akik okkal félnek a megfertőződéstől.

A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány tisztában van vele, hogy a valós megoldás a vakcina, amely kézzelfogható közelségbe került. Emlékeztetett: ahonnan csak lehet, megpróbálnak védőoltást szerezni, de kiemelte, hogy csak olyan vakcina kerülhet forgalomba Magyarországon, amelyet a magyar hatóság bevizsgál, jóváhagy, igaz ez az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Oroszországból, Izraelből, Kínából érkező oltóanyagra is. Ismét megerősítette, hogy a védőoltás ingyenes és nem lesz kötelező, ahogyan azt is, hogy továbbra is több mint 12 millió darab vakcinát kötöttek le. Tárgyalnak Oroszországgal, Izraellel és Kínával, utóbbi áll legelőrébb a teszteléssel. Rossz hírnek nevezte, hogy az amerikai Pfizer gyógyszergyártó cég bejelentette: ugyan előrehaladott állapotban van tesztelési szempontból, de ha a kutatók eredményesek is lesznek, akkor nem Európába, hanem az Egyesült Államokba szállítanak először.

A kancelláriaminiszter szerint a magyar egészségügy továbbra is képes ellátni a megnövekedett feladatokat; még mindig vannak szabad ágykapacitások, így senkinek nem kell attól tartania, hogy súlyosabb tünetek jelentkezésekor ellátatlanul marad. A héten Kínából érkezett nagyobb tétel favipiravir, ezzel hatékony és gyors kezelést tudnak biztosítani.

Gulyás ismét azt kérte, hogy mindenki tartsa be a szabályokat, hogy minél kevesebben fertőződjenek meg, ezzel párhuzamosan köszönik azoknak a munkáját, akik erőn felül tesznek azért, hogy mindenki a megfelelő ellátást kaphassa. Azt remélik, hogy "ha még néhány hétig sikerül kitartani, akkor látszik majd a fény az alagút végén", hiszen elérhető közelségbe kerül a védőoltás.

Említette az Európai Unió költségvetésével kapcsolatos vitát is: ma a magyar és a lengyel miniszterelnök tárgyal a kérdésről. Mint mondta, a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy az uniós pénzek folyósítását politikai szempontok szerint szablyák meg; Magyarország nettó 4 milliárd eurót kap évente, ugyanakkor 6 milliárd eurót visznek ki az unióba a cégek. Megjegyezte: hazánk nem könyöradományt, támogatást kap, "eddig is kölcsönös érdekek alapján fogadtuk el a költségvetést, kölcsönös érdekekek alapján döntöttünk úgy, hogy csatlakozunk az unióhoz". Ahhoz, hogy ez a kölcsönösség így maradjon, szerinte meg kell őrizni a status quo-t.

További programok »

FEL