A Békés megyei iskolákban is elkezdték a teszteléseket

2020. november 25. 17:12 | Vincze Attila

Ötszáznegyven helyszínen több mint 10 200 bölcsődei, óvodai és általános iskolai dolgozó koronavírus-tesztelését végzik el ezen a héten Békés megyében. Az akció példás összefogással kezdődött el hétfőn, már az első napon közel 3300 embert teszteltek le. A minták levételében harminc erre szakosodott csapat vesz részt. Szerda reggel a mezőberényi evangélikus gimnázium és általános iskola dolgozóit is letesztelték.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár még hétfőn, az operatív törzs tájékoztatóján beszélt arról, hogy a héten elkezdődik a nevelési intézményekben dolgozók célzott tesztelése.

Az ígéretnek megfelelően védőruhába öltözött szűrőcsapat várta szerda reggel a tanteremben a mezőberényi evangélikus gimnázium és általános iskola tanárait. A vizsgálatokat önkéntes alapon, a koronavírus kimutatására alkalmas, úgynevezett antigén gyorsteszttel végzik, melynek alig 15 perc alatt megvan az eredménye. Az általunk megkérdezett pedagógusok örültek a lehetőségnek.

– Mindenkinek a védelme számít, úgyhogy örülök, hogy folyik ez a tesztelés és reméljük, hogy negatív lesz az eredmény – mondta Pócs József.

– Alapvető felelősségünk, hogy amennyiben lehetőség van rá, akkor szűressük magunkat, ne szórjuk terjesszük a kórt. Mindenkinek van idősebb, esetleg beteg vagy érintett hozzátartozója, egyáltalán nem hiányzik, hogy bárkit is megfertőzzünk. A gyerekek a legnagyobb létszámban tünetmentes hordozók, úgyhogy ki vagyunk téve a fertőzésveszélynek – osztotta meg Dr. Kovács Gábor Csabáné.

Szerdán mintegy 70 dolgozót teszteltek le a mezőberényi intézményben. Nemcsak az általános és középiskolai tanárokat, hanem több, nevelést segítő munkatársat és a kollégiumi dolgozót is. A pedagógusok szerint az, hogy csak negatív teszttel taníthatnak, nagy megnyugvást jelent mind a tanárok, mind a diákok és a szülők számára. Az iskola arra is fel van készülve, ha több pozitív esetet is találnának az intézményben.

– Ahhoz, hogy ne csak felügyeletet tudjunk biztosítani, hanem a szakos ellátottság révén gördülékeny legyen az oktatás, készítettünk egy beosztást, amely szerint minden nap nyolc kolléga jön be és minden szakhoz párosítottunk egy-egy helyettesítő kollégát, tehát felkészültünk a váratlan helyzetekre is - hangsúlyozta az intézmény vezetője, Dr. Rückné Mező Györgyi.

Az átfogó tesztelés eredményeiről az Emberi Erőforrások Minisztériuma jövő hét elejére ígért tájékoztatást.

További programok »

FEL