Vásárlási idősávot vezetnek be az időseknek

2020. november 23. 12:31 | Varga Diána

Hétköznap 9 és 11 óra, hétvégén 8 és 10 óra közt csak az idősek vásárolhatnak a boltokban

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Idősügyi Tanács ülése után írta alá azt a kormányrendeletet, amely a vásárlási idősáv bevezetéséről szól. Mint mondta, a szabályozás azt a célt szolgálja, hogy az idősek hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között védett sávban vásárolhatnak, vagyis ebben az időszakban csak ők lehetnek az üzletekben; szombaton és vasárnap pedig 8 és 10 óra közt érvényes ugyanez.

A kormányfő leszögezte: az idősek bármikor vásárolhatnak, de a védett idősávokban csak ők tartózkodhatnak a boltokban. "Világosan látszik a járvány statisztikáiból, hogy a legveszélyeztetettebb korosztály továbbra is szüleink, nagyszüleink korosztálya, őket kell elsősorban védenünk" – zárta sorait.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL