Formabontó falu épül Alzheimer-kórban szenvedők számára

2018. augusztus 26. 07:40 | behir.hu
Az átlagos időskori bentlakásos otthonok és nővérházak, minden praktikusságuk ellenére is kevésbé szolgálják a gondozásra, ellátásra szorulók érdekeit. Az időskori szellemi leépülésben szenvedők számára kevés támpontot nyújtanak a belső terekben alkalmazott ismétlések, az egyformaság, megnehezítve számukra a tájékozódást. A Fast Company most arról ír, egy koppenhágai tervezőiroda olyan kistelepülést álmodott meg, ahol kifejezetten a demencia valamelyik fajtájában szenvedőknek alakítanak ki lakó- és élettereket.

A dán Nord Architects Franciaország délnyugati régiójában, Dax településénél valósíthatja meg kifejezetten az idősek számára tervezett lakóövezetét.

 

Nagyon sokba kerül mindenkinek

Egészségügyi és szociális vonatkozásain túl is nagyon sokba kerül az időskori elbutulás a világnak. Az adatokból kiderül, 2000 és 2015 között a demenciához, illetve az Alzheimer-kórhoz köthetően bekövetkezett halálesetek száma 123 százalékkal emelkedett globálisan.

Az Egyesült Államokban minden harmadik idős emberből egy ilyen okokra visszavezethetően hal meg, ami döbbenetesen sokba kerül az országnak.

A számítások szerint csak az USA-ban 288 milliárd dollárra rúgnak idén a demenciához köthető kiadások. 

Ez mintegy 77 ezer milliárd forint, ami kétszerese az éves magyar GDP-nek. A dán irodánál most azt mondják, új „falujukkal" egy régi koncepcióhoz nyúlnak vissza annak érdekében, hogy a szellemileg leépült idősek számára jobb életminőséget, illetve lakókörnyezetet biztosíthassanak.

 

 

Alzheimeresek Faluja épül

A cég fejlesztését „Alzheimeresek Falujának" hívja. A lakóövezet egyedi tervezésű épületekkel, nyitott, világos terekkel készül, olyan kialakításokkal, melyek megkönnyítik a tájékozódást az idősek, illetve a gyengébb teljesítményre képesek számára.

A vállalat hangsúlyozza, szakítani kívánnak a mostani gyakorlattal, miszerint a szellemileg leépülők vagy személytelen otthonokban, vagy családjuk körében kell hogy töltsék azt az időt, ami idős éveikből hátravan.

De a cég vezetője azt is hozzáteszi, az 1960-as és 1970-es évek is inspirálják munkájukat.

Akkor ugyanis az időseket gyakran nyitott, barátságos, befogadó kisközösségek gondjaira bízták.

Szerintük csak ezt követően terjedt el az a gyakorlat, hogy a leépült személyeknek a családjuk életterében kell maradniuk, mely ugyanakkor sokszor kényszerű börtönt is jelent számukra.

A fejlesztés alatt álló falu tervezői ügyelnek arra, hogy a környezet ne idegenszerűen, hanem barátságosan hasson az oda érkezőkre. Az iroda munkatársai azt mondják: kerülik az egészségügyi intézményekben megszokott megoldásokat, semmit nem „rejtenek el", inkább mindent úgy terveznek meg, hogy azokhoz könnyen hozzá lehessen férni.

Nem az intézményre és a berendezésekre koncentrálnak– teszik hozzá.

A falvacska saját egészségügyi központtal is rendelkezik majd, külön részleg lesz az ellátó-személyzet számára, valamint kulturális szolgáltatások biztosítására – például könyvtárnak is lesz helye –, valamint – természetszerűleg – nyitott lesz a külvilág számára.

Egy dolog biztosan nem lesz a település tereiben: olyan elem vagy elemek, amelyek könnyen összezavarhatnák az ott élőket.

Helyette számos egyedi kialakítással, térszervezéssel könnyítik meg az időskorúak és amúgy segítségre szorulók önálló tájékozódását. A cég a fejlesztést mintegy 10 700 négyzetméteren valósítja meg, 16,1 millió euróból, azaz mintegy 5,3 milliárd forintból.

 

Forrás: Origo

További programok »

Világ

Mit kell tudni az Európai Parlament képviselőinek megválasztásáról?

Az Európai Unió 27 tagállamában június 6–9. között tartják az Európai Parlament (EP) tagjainak választását, hazánkban az EP-választás az önkormányzati választásokkal egy napon, azaz június 9-én lesz. Az Európai Unióban egyébként összesen mintegy 400 millióan szavazhatnak a képviselőkre.
2024. április 17. 07:20
FEL