Egy kór, amiről beszélni kell – Dokumentumfilmet mutatnak be a Csabagyöngyében

2021. szeptember 13. 16:25 | Csiffáry Zsuzsanna

Figyelnünk kell egymásra, nem mehetünk el e betegség mellett – hangzott el a hétfőn, a Csabagyöngye Kulturális Központ Pataki-termében. Az esemény apropója Kollár István szeptember 21-én látható filmje, amelynek témája az Alzheimer-kór. A filmet a megyeszékhely legnagyobb kulturális intézményében vetítik szeptember 21-én, 18 órától. A betegség tüneteiről, megelőzéséről és kezeléséről Bátori Zsuzsanna adott információt.

Az Alzheimer-kórt nem vehetjük félvállról, hiszen szinte minden családban van demenciában szenvedő hozzátartozó – kezdte Kollár István filmrendező a hétfői sajtótájékoztatón. Kiemelte: az orvostudomány folyamatosan fejlődik és keresi a megoldást az Alzheimer-kórra; a betegség nemzetközi és hazai szinten is egyre nagyobb figyelmet kap. A rendező arról is beszélt, hogy az ALZHEIMER - Egy kór, amiről beszélni kell című film tartalmát saját életéből merítette. 

 – Az Alzheimer tünetegyüttes, tehát sosem egy dolgot vehetünk észre a betegen, hanem több jelet egyszerre. A beteg esetében megváltozik a mindennapi élet, elfelejt fontos eseményeket, pénzkezelési problémák léphetnek fel. Nagyon gyakori a bizalmatlanság: a páciens a saját családtagját sem engedi be otthonába. Fontos, hogy tisztában legyünk ezekkel a viselkedési formákkal, és ha például boltban találkozunk olyan személlyel, aki nem ismeri fel a pénznemet vagy elfelejti a bankkártya jelszavát, ne legyünk türelmetlenek és ne nevessük ki, mert lehet, hogy éppen ebben a kórban szenved – fogalmazott a  Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ igazgatója.

Bátori Zsuzsanna hozzátette, hogy szociális ellátórendszeren belül működnek demens nappali ellátások, amelyet napi hat órában lehet igénybe venni. Itt különböző játékokkal, zenével, művészeti foglalkozásokkal tartják "ébren" a memóriát. A szakember hozzátette, hogy a Memória Café elnevezésű programjuk 2017-ben jött létre a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Naplemente 2006 támogatásával, amelyen minden hónap első szerdáján lehet részt venni.

A filmet szeptember 21-én, 18 órakor vetítik a Csabagyöngye Kulturális Központban, az Alzheimer-kór világnapja alkalmából, az eseményt Varga Gábor, az intézmény osztályvezetője szervezte. A film levetítése után beszélgetés lesz Kollár Istvánnal és dr. Menyhárt Miklóssal, aki a terület szakértője, az első magyar Alzheimer Cafe megalapítója.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL