Foglalkoztatási paktum: A nehézségek ellenére is sikeres volt az év

2021. december 17. 09:58 | Mikóczy Erika

A „Helyi foglalkoztatási együttműködések Békéscsaba Megyei Jogú Város területén és várostérségében” című projekt kapcsán (azonosítószám: TOP-6.8.2-15-BC1-2016-00001) Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Járási Foglalkoztatási Paktum irányítócsoportjának elnöke elmondta, a program alapvető célja, hogy a térségben működő vállalkozások számára megfelelő szakképzett munkaerőt tudjanak biztosítani, a munkavállalók számára pedig a lehetőségekhez mérten minél több álláshely létesüljön.

– A tavalyi évünket, és részben az ideit is befolyásolta a koronavírus-járvány. Nem lehetett a korábban megszokott publikus rendezvényeket megtartani, tehát új módszereket kellett alkalmaznunk. Kollégáink telefonon vagy az interneten keresztül tudtak az álláskeresőkkel, a közfoglalkoztatásban dolgozókkal kapcsolatot tartani. Ebben az időszakban is olyan szolgáltatást igyekeztek nyújtani a potenciális munkavállalók számára, amellyel az érintetteknek esélyük volt arra, hogy elhelyezkedjenek – jegyezte meg Opauszki Zoltán.

Mint elmondta, az önkormányzatok, a civilek, a munkáltatók és a Békés Megyei Kormányhivatal nagyon intenzív együttműködése tette lehetővé, hogy 2021-ben is sikeres és eredményes legyen a program. Kiemelte, hogy tartottak fórumot munkáltatók számára, és idén megtarthatták a közfoglalkoztatási kiállítást és vásárt is. Itt bemutatkoztak a Békés megyei települések és a Békéscsabai Járási Foglalkoztatási Paktum is megszólította az érdeklődőket. Munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtottak, felmérték az igényeket, a jövőre nézve, segítettek az önéletrajzok, motivációs levelek megírásában, valamint ruhaosztást is tartottak, hogy a rászoruló álláskeresők rendezettebb öltözékben tudjanak például állásinterjúkra menni.

Opitzerné Tóth Zsanett, a Békéscsabai Járási Foglalkoztatási Paktum projektmenedzsere hozzátette, hogy 2017 óta 2700

embert vontak be a programba és 1300 főt sikerült munkához juttatni. Ebből a megyei paktumban közel kétezer főből több mint 900 fő jutott munkához, a békéscsabai paktumban pedig közel 800 főből minden második ember jutott munkához.

Eredetileg már lezárult volna a projekt, de tekintettel a körülményekre, 2022. március 31-ig folytatódik, így a koronavírus-járvány okozta átmeneti munkaerő-piaci zavarok kezelésében is jobban tudnak segíteni. Folytatni kívánják továbbá a foglalkoztatási fórumokat és a foglalkoztatási tanácsadásokat is.

 

A paktumról bővebb információ a paktumbekescsaba.hu oldalon olvasható.

További programok »

FEL