Közel ezer főt érintett a foglalkoztatást segítő projekt a járásban

2023. június 23. 12:15 | Vári Bianka

2023. június 30-án zárul a helyi foglalkoztatási együttműködéseket segítő program Békéscsabán. Az uniós forrásból létrejött projekt zárórendezvényét június 23-án, pénteken tartották a Csabagyöngye Kulturális Központban.

2016-ban indult el a helyi foglalkoztatási együttműködések Békéscsabán és térségében uniós projekt, melynek célkitűzése volt, hogy bővítse a foglalkoztatást, és elősegítse a lakosság életminőségének javítását a munkaerő-piaci aktivitás növelésével. Az elmúlt hét évben elsősorban olyan álláskeresőknek segített a Békéscsabai Járási Foglalkoztatási Paktum, akik legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkeznek, fiatalok, pályakezdők, 50 év felettiek, vagy éppen gyesről, gyedről térnének vissza a munka világába, esetleg megváltozott munkaképességgel bírnak.

 

– Cél volt az álláskeresők tudásának, készségeinek erősítése, a közfoglalkoztatási osztályokról a versenyszférába való terelése, valamint az, hogy a térségben működő foglalkoztatók közötti együttműködés, illetve a közigazgatás közti együttműködés fokozódjon annak érdekében, hogy növelni tudjuk a foglalkoztatás mértékét – mondta el Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Járási Foglalkoztatási Paktum Irányító Csoport elnöke.

A cél érdekében számos rendezvényt, többek között konferenciáka, workshopokat, foglalkoztatási vásárokat, valamint képzési programokat is lebonyolítottak az elmúlt években.

 

Galéria

 

– Békés vármegyében összesen 10 foglalkoztatási paktum működött az előző hét évben, köztük a békéscsabai – erről már Pántya Imre, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztályának főosztályvezetője beszélt. A békéscsabai foglalkoztatási paktum 2016. szeptemberében indult, és 2023. június végén zárul a megvalósítási időszak.

–  Összesen közel 1,3 milliárd forintos költségvetéssel a kormányhivatal járási foglalkoztatási osztálya valósította meg a kormányhivatal részéről a programot. Elsősorban támogatásokat nyújtottunk a célcsoport tagoknak, ezek a támogatások elsősorban a bérükhöz való hozzájárulás, bértámogatás, voltak vállalkozóvá válási támogatásaink, illetve a korábbi időszakban képzési támogatás – tette hozzá a főosztályvezető. – A programba közel ezer főt sikerült bevonni, amellyel túlteljesítették az előzetes indikátorokat. Az érintettek közül mintegy 500 személy került munkaviszonyba, akiknek 80 százaléka tartósan a munkaerőpiacon is maradt.

 

További programok »

FEL