Mi, magyarok köztudottan szeretünk listázni. Egy bizonyosi időszakban ezt olyannyira túltoltuk, hogy azokat a listákat azóta sem hoztuk nyilvánosságra. (Mármint nem mi, hanem az illetékesek.) De azért léteznek ártatlanabb lajstromok is, ilyenek lehetnek az újévi fogadalmak. Ezek aztán vagy azért nem zavarnak sok vizet, mert a megfogalmazásuk utáni második percben elfelejtkezünk róluk, vagy azért, mert túlságosan könnyen teljesíthetőek.
Az alábbiakban igyekeztem egy nem túl megúszós listát írni mindarról, amit 2025-ben nem vagy másként szeretnék fogok csinálni, a teljesség igénye és mindenféle sorrendiség nélkül.
Kevesebb politikai tartalmat fogyasztok
„Na de újságíróként lehet ilyet?” – merülhet fel a kérdés, joggal. A válasz az, hogy igen. Mi több, éppen az újságírók azok, akiknek időnként érdemes szabbatikált tartani. Nem lehet ugyanis 0-24-ben a politikai kommunikációnak nevezett fertelem útvesztőiben bolyongani. Rámegy az ember kedve, napja, hete, rosszabb esetben az egészsége is. Kell még magyarázni? Sőt, ahogy a facebookos kommenteket nézzük a hírportálok cikkei alatt... nos, finoman szólva ajánlott lenne egy nagy közös internetes böjtöt tartani. Előnyünkre válna!
Többet mondok nemet
Lovasi András énekli a WC-n sírni c. Kispál dalban, hogy „...és bármibe kerül, vagy akármi fáj, tudod, hogy élni lehet is, nem csak muszáj.” Egy kicsit több lehet, egy kicsit kevesebb muszáj. Ne a kötelességeinket negligáljuk persze, de azok jókedvű teljesítéséhez kellenek a gyakrabban artikulált nemek. Ezek egyrészt felértékelik az igeneket, másrészt sokkal kevesebb felesleges terhet veszünk a vállunkra. Személy szerint nem vagyok igenember, de általában nehezebben mondok nemet, és emiatt szinte mindig többel kötöttem be. Ehhez mondjuk nem árt tudni mire és mikor mondjon nemet az ember. Szerencsére ez fejleszthető skill.
Türelmesebb leszek magammal
Az irgalom fontos erény, de leginkább embertársaink (föejj, de borzasztóan gejl, a Demokratikus Chartát idéző kifejezés) irányába értjük, holott az egyén saját maga felé is kell, hogy gyakorolja. Nem az altruizmus-egoizmus tengelyen kell ezt most értelmezni, inkább úgy, ahogyan Krisztus urunk mondta: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük." De ha magunk iránt nem tudunk időről időre irgalmat, türelmet gyakorolni, kegyetlenek leszünk másokkal is, ez pedig – némi képzavarral élve – megannyi circulus vitiosus bölcsője. Tessék megnézni a történelmet en bloc!
Kompromisszumkész leszek, de nem megalkuvó
A Hofi-Koós duett óta tudjuk, hogy akár egy macska is lehet megalkuvó, pedig ha az öntörvény állati alakot öltene, bizonyosan egy olyan kis pofás cirmos lenne az avatárja, hogy még a Szuverenitásvédelmi Hivatal is csettintene. De azon nyomban tisztázzuk is a különbséget a megalkuvás és a kompromisszum között! Kompromisszumot ugyanis csak egyenlő felek tudnak kötni, megalkuvásra pedig az erősebbik kutya szokta kényszeríteni a gyengébbik ebet – ez akár Orwell Állatfarmjának egy fejezete is lehetne. A kompromisszumot szokás win-win szituációnak is nevezni, vagyis amikor mindenki nyer, de legalábbis kevesebbet veszít, mint a megkötött egyezség nélkül. Ehhez képest egyértelműen win-lose helyzet a megalkuvás: fausti aktus, melyből ideig-óráig ugyan származik haszon, de az ember végül mindig veszít. Legrosszabb esetben a lelke intaktságát. Ezek persze a hétköznapokban apró, már-már jelentéktelennek tűnő alkuk képében jelennek meg, melyek kapcsán ha meg is szólal a belső vészcsengő, csak legyintünk, mondván, nagyvonalúbbak vagyunk mi ennél. De előbb-utóbb bedarálják az embert. Nos, én ennek az esélyét, ha nem is nullára, de minimálisra szeretném csökkenteni az idei évben, mindezt úgy, hogy a fenti vállalásaim egyikével se ütközzék.
Jó kis lista, nem? Szorítsanak!
