Sokan és sokat hallhattunk már a burnout szindrómáról, korunk egyik népbetegségéről. Az angol kifejezés egyébiránt semmifajta összefüggésben nem áll a burnót szóval, habár, ha úgy vesszük, mindkettőnek van köze a dohánytermékekhez – de ez a rossz szóvicc nem ér annyit, hogy a kelleténél jobban elkalandozzunk! A kiégés, azaz a burnout persze nem újkeletű fogalom: a téglát is ki szokták égetni, és csak utána használják fel, rendeltetésszerűen egy-egy falszakaszhoz, kerítéshez (rendeltetésszerűtlenül meg a kirakat átrendezéséhez). Tehát a tégla éppen fordítva működik, mint egy élő, lélegző, neadjisten érző ember, akit ha jól kiégetnek, maximum a Rendesen Odakapott Pirítósok Inaktív Köre (ROPIK) látja szívesen. Vagy még az sem. Pláne nem a munkahelye, családja, baráti köre.
A kiégett ember magát is nehezen viseli el. Pincérül szólva: nem ajánlott vidám asztaltársaságok, céges bulik, szülinapi zsúrok vagy meghitt, családi ünnepélyek mellé. De akkor mi a fészkest lehet vele kezdeni karácsonykor, szilveszterkor? Állítsuk a sarokba, a vasalódeszka mellé? Faragjuk talpba, legyen fenyőimitátor? („Fa leszek, ha...”) Kenjük be brillantinnal, adjunk rá lakkcipőt, kockás zakót: legyen Fenyő-imitátor? Hisz csak vegetál a szentem, gondolhatnók, mindegy, mit aggatunk rá, elviseli. Pedig küzd ő belül. Saját füstössége nálánál jobban senkit nem zavar, sőt szinte várja, hogy kormos kis lelke ablakára valaki ujjbeggyel szívecskét rajzoljon. De mégsem engedi. Aki szétesett, az enged a legkevésbé.
Kiégése ugyanis nem a véletlen műve. Túlhajszolt, stresszes hétköznapjainak monoton láncolata sem fülszövegnyi kórtörténetet sejtet. Kreatív ember, és a kreatívok korán halnak (vagy hogy is mondta J.A.?), legalábbis új impulzus nélkül hamarabb száradnak ki, mint nyári forróságban a záporeső töltötte kátyuk. Megfelelne, de megfelelni sem lehet örökké. Osztályzatilag így ereszkedik alá Danteként a pokol mélyebb bugyraiba, s rendezkedik be tartósan az elégséges magasföldszintjén. S bár ott is pörkölődik, nem fog tüzet: a korábbi olthatatlanból gyújthatatlan lesz. Így botorkál el december haváig, egész pontosan AZ ünnepig. Számítanak rá. „Itt, meg ott a helyed!”, mondják neki, de igazán sehol nincs. Magába temetkezési vállalkozóvá vált.
Azért várakozik valami regényes fordulatra. Tudják, amikor deus ex machina megváltoznak a dolgok. Csodára, bár ő sem tudja, milyenre. Pedig sokat látott már. Saját életében, másokéban is. Hinni akar. Nem úgy, mint Mulder ügynök, valami marhaságban, hanem rendesen. Valahol azt olvasta, hogy az hegyeket mozdít. Mert most itt van egy, és az egészet el kéne hordani Sziszifuszostól, kőgörgetőstől.
Nem tud mást tenni, hirdetést ad fel: Csipkebokor keresi lángját! Jelige: „ég, de nem ég el”
