A koncert előtt mindenki Szekeres Tomija (SzekiTomi) arra kérte Veres Krisztát, hogy a buli fináléjában szálljon be énekelni. – Valószínű, akkor mindenkinek vissza kellene adni a jegy árát – csapta le a magas labdát a Meseház vezetője.
Egy kicsit más, de idepasszol: a minap az egyik rádióban egy jazz-zenész arról beszélt, hogy aki ezt a műfajt gyakorolja, az lényegesen befogadóbb a világ számos impulzusára.
Mindezt vagy hatszor alátámasztja, hogy Eichinger Tiborral való beszélgetésem a hangverseny szünetében végig úgy zajlott, mint egy rég nem látott osztálytárssal.
Stefannal, gitárostársával való kivételes kapcsolatukról felidézte, az 1998-as szigeti fellépését követően odament hozzá egy ismeretlen srác, és tört magyarsággal azt mondta: „Félig magyar vagyok, szintén jazzgitáros… igyunk meg egy Unicumot!”.
A koccintásból muzsikusbarátság lett, amit – némileg később – a West & East című CD-koronggal pecsételtek meg. (Azóta kiszaladt még négy.)
Galéria
Elmesélte, Stefan apja '56-ban, mint politikai menekült dobbantott az országból, idővel később Frankfurtban megállapodott. Stefan 1966-ban született, és egészen, 28 éves koráig egy szót sem tudott magyarul.
– Amikor játszunk – folytatta –, mindig magyarozunk egy kicsit. A múltkori csabai koncertünk előtt például a csücsök szót tanítottam meg neki, mivel a szentandrási Csücsök Csárdában vacsoráztunk.
(Lehet, hogy kértek Gömbszörpöt, azaz Unicumit a vacsorához? Magányügy.)
***
SzekiTomi a szünet végén odaszólt Echingernek: – Tibi, akkor majd a koncert után beszélhetünk!
