„Emlékezz, ember, hogy porból vétettél, és porrá leszel!”

2018. február 15. 06:31 | Zsíros András

Negyven nap múlva húsvét. A kereszténység legnagyobb ünnepéig tartó, böjti időszak hamvazószerdával vette kezdetét. Ezen a napon régi szokás szerint az előző évi, virágvasárnapi barkaág szentelt hamujával rajzolnak keresztet a hívők homlokára, ezzel emlékeztetve őket Krisztus kereszthalálára és feltámadására.

Jézus hegyi beszédének magyarázata hangzott el hamvazószerda reggelén a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola diákjai számára. Kinek-kinek mást jelent a böjt, a közös az, hogy ilyenkor több figyelem jut Istenre – mondják a tanulók. Egyikük például ilyenkor kevesebbet használja az okostelefont, tabletet.

Az iskola igazgatónője szerint a diákoknak szüksége van az elcsendesedés időszakára. Caimacan Klára ennek gyümölcseit abban látja, hogy a tanulók jobban odafigyelnek egymásra. A figyelmességet pedig haza is viszik, ez látszik a szülői visszajelzésekből, akik arról mesélnek, hogy gyermekeik ilyenkor jobban kiveszik a részüket például a házimunkából is.

A reggeli áhítathoz kötődően az iskola plébánosa a hamvazkodás szertartását is elvégezte. De nem csak a katolikus iskola diákjai kezdhették így a napot. Az evangélikus gimnáziumból is eljöttek a katolikus tanulók, hogy a belvárosi templomban kaphassanak Jézustól lelki útravalót a böjtre.

Szigeti Antal plébános homíliájában arról beszélt, hogy a böjti lemondás és önmegtartóztatás lényege, hogy ne mi váljunk önmagunk számára a legfontosabbá. Szerinte szükség van arra, hogy önmagunkról lemondva mások javát keressük, engedjünk másokat érvényesülni. Szükségem van másokra, nélkülük én magam is semmi lennék – mutatott rá a böjt lényegére.

A hamvazkodás szertartásában utólag azok is részesülhetnek majd, akik részt vesznek a vasárnapi misén. Így őket is emlékeztetheti a hamuból rajzolt kereszt jele a mulandóságra és a feltámadás ígéretére.

 

 

További programok »

FEL