Elrajtolt a 6. Megye Futás

2019. április 1. 19:06 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Elrajtolt a 6. Megye Futás a Szent István térről hétfőn reggel. Békéscsaba egyik futónagykövete a következő 13 napban átlagosan napi 54 kilométert teljesít. Tóth László összesen több mint 700 kilométert tesz meg 68 megyei települést érintve.

 

 

A hét első napján több mint 10 futó melegített az áprilisi napsütésben Békéscsaba főterén. Tóth László hangsúlyozta: a Megye Futással újra a mozgás fontosságára kínánja felhívni a lakosság figyelmét.

– Szerencsére egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. Az első évben mintegy két-háromszázan futottak együtt velem, tavaly ez a szám két-háromezer fő közé volt tehető. Idén előreláthatólag ennél is többen lesznek – mondta el az indulás előtt Tóth László. A futónagykövet Békés megye 75 településéből idén 68-at érint.

Indulás előtt Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere aláírta az idei esemény térképét, amelyet az útvonalon található összes település vezetője is ellát majd kézjegyével.

– Tóth László ötvözte a lokálpatriotizmust és a sport iránti szeretetet.  Immáron hatodik alkalommal több mint 700 kilométert futva népszerűsíti egyrészt a futást, másrészt Békés megyét és annak értékeit. Minden évben egyre többen csatlakoznak hozzá Békéscsabán és a többi 67 településen is – emelte ki a városvezető.

Tóth László a rajt előtt még megmutatta az első napra tervezett 50 kilométeres útvonalat.

 

Tizenhárom nap, hatvannyolc település és több mint hétszáztíz kilométer – hétfőn elindult az idei megyefutás Békéscsabáról. Fotó: Kugyelka Attila

Tizenhárom nap, hatvannyolc település és több mint hétszáztíz kilométer – hétfőn elindult az idei megyefutás Békéscsabáról. Fotó: Kugyelka Attila

 

Ezt követően elkészült a csoportkép az idei első futókról, valamint az őket útnak indító Szarvas Péter polgármesterről, Kiss Tibor alpolgármesterről, valamint Bíró Csabáról, a KIOS Bizottság elnökéről. Nem sokkal kilenc óra után pedig elrajtolt a 6. Megye Futás.

A sportoló hétfőn Kaszaperig fut, majd a következő közel két hétben mintegy 710 kilométert megtéve érkezik vissza Békéscsabára. A kezdeményezést a megyei és a békéscsabai önkormányzat is támogatja.

– Életünk során az egészségünk a legfontosabb, ezért arra kell a legjobban vigyáznunk, mert ha nincs egészségünk, akkor nem tudunk dolgozni, családot alapítani, élni az életünket. Ezért mindenki, aki az egészség megőrzésére hívja fel a figyelmet, egy nemes célt visz tovább. Amíg vannak ilyen sportolóink, nagyköveteink, akik ezt hirdetik, addig nincs más dolgunk, mint az, hogy segítsük a munkájukat és minél több oldalról próbáljuk őket támogatni – mondta el Bíró Csaba, a békéscsabai közgyűlés Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sport Bizottságának elnöke.

 

A megyefutáshoz bárki bármilyen távon csatlakozhat. Az útvonalat az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon lehet követni, sőt, ha valaki hétfőn éjfélig regisztrál az eseményre, emlékérmet is kap az élmény mellé. Tóth László célja az, hogy a megyefutás 2020-ban már mind a 75 békési településre eljusson.

További programok »

FEL