"Disznótor, pálinka és jókedv! Erre van szükségünk egy majálison!"

2022. május 7. 12:35 | Csiffáry Zsuzsanna

Szombaton ismét majálisra hívta a körzetében élőket Hanó Miklós alpolgármester, a békéscsabai 9. választókerület egyéni képviselője. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy már hagyomány a disznófeldolgozás, valamint az ott élők megvendégelése a húsból készült székelykáposztával.

Szombaton egész napos programmal és vendéglátással várták a vendégeket a Mokry Utcai Idősek Klubjában. 

– Minden éveben megrendeztük a Mokry Majálist, eddig tizenegy alkalom volt, ám a pandémia miatt két évre szüneteltetnünk kellett az eseményt. Ez a program arról szól, hogy a körzetben lakókkal együtt ünnepeljünk, jól érezzük magunkat, és közben mindent meg tudjunk beszélni. Itt nincsenek olyan kötöttségek, mint egy fogadóórán. A szülők, nagyszülők, gyerekek is mondják, hogy jó eljönni erre a zenés vigadalomra – fogalmazott Hanó Miklós.

A délelőtt folyamán az idősek klubja udvarán egy disznót dolgozott fel egy serény kis csapat az alpolgármester irányításával, aki főként a csontozásban segített. Voltak, akik főztek, mások arról gondoskodtak, hogy legyen elegendő asztal és a hűvösebb idő miatt bizony a forró tea is jól jött.

Hanó Miklós megjegyezte, hogy bár most kolbászt nem csináltak, hozott a csemegéből, hogy a csabai csípősből se legyen hiány. Elmondta azt is, hogy a korábbi közös családi disznóvágásokat szeretnék évről-évre megidézni a majálison.

– Nagyon jól érzem magam a rendezvényen, nemcsak most, hanem mindig. Hozzá kell tennem, hogy nemcsak majálison, hanem minden városi rendezvényen részt veszek, mert szeretem ezeket a programokat, szeretem a közösséget– mondta el Bencsik Pálné

Kelle Mihály szintén részt vett a disznó feldolgozásában. Mint mondta, reggel nyolc órakor kezdék el a munkát és délben fejezték be. 

– Minden évben részt veszek a majálison, illetve a munkákban. Szeretem a disznótort, szép emlékeket elevenít meg előttem. Disznótor, pálinka és jókedv! Erre van szükségünk egy majálison! És természetesen egymásra – tette hozzá.

A zeneszó és a finom ételek mellett természetesen mindenki megbeszélhette ügyes-bajos dolgait Hanó Miklóssal.

Galéria

További programok »

FEL