A régi disznóvágások emlékét is megidézték a Mokryn

2017. április 29. 16:15 | Mikóczy Erika

Szombaton ismét majálisra hívta a körzetében élőket Hanó Miklós alpolgármester, a békéscsabai 9. választókerület egyéni képviselője. Már hagyomány, hogy ilyenkor egy egész disznót feldolgoznak, és a húsával készült finom székelykáposztával vendégelik meg az ott élőket.

– Mindig a városi majális előtt rendezünk egy ilyen összejövetelt a Mokryn, hogy a körzetben lakókkal együtt ünnepeljünk, jól érezzük magunkat, és közben mindent meg tudjunk beszélni. Itt nincsenek olyan kötöttségek, mint egy fogadóórán. Az egész napot itt töltöm, szívesen meghallgatok mindenkit, és jönnek is az emberek a kérdéseikkel, kéréseikkel. A szülők, nagyszülők, gyerekek is mondják, hogy jó eljönni erre a zenés vigadalomra – fogalmazott az alpolgármester.

A délelőtt folyamán a Mokry idősek klubja udvarán egy két és fél mázsás disznót dolgozott fel egy serény kis csapat Hanó Miklós irányításával, aki főként a csontozásban segített. Voltak, akik főztek, mások arról gondoskodtak, hogy legyen elegendő asztal, és a hideg miatt bizony a forró tea is jól jött.

A disznót Hrabovszki Zoltán bontotta szét szakszerű mozdulatokkal, hiszen már több ezret dolgozott fel élete során. Tőle megtudtuk azt is, hogy került a disznó végül a hatalmas üstökbe.

– Leszúrva hoztuk ide a sertést, itt megperzseltük és jó alaposan lemostuk. Ezt követően részenként következett a bontás, a fejjel kezdtünk, aztán jöttek a körmök, a hasítás. A kettéhasítás után kiszedtük a lábakat, majd kicsontoztuk a disznót, a húsokat felkockáztuk, a csontokat szétfűrészeltük, és mehetett minden az üstbe – mondta Hrabovszki Zoltán.

Hanó Miklós megjegyezte, hogy bár most kolbászt nem csináltak, hozott a csemegéből, hogy kolbászból se legyen hiány. Elmondta azt is, hogy a korábbi közös családi disznóvágásokat szeretnék évről-évre megidézni a majálison.

– Nagy hagyománya volt annak, hogy disznóöléskor összejött a család, a rokonság. Az ötvenes-hatvanas években még nem voltak fagyasztók, és sokan a kútban hűtötték az ételt. Így akkoriban a családok megbeszélték, ki mikor vág, aztán adtak egymásnak kóstolót. Ezek a disznóvágások olyanok voltak, mint a családi ünnepek. Kicsit ennek a hagyományát szeretnénk itt megidézni, csak nem a rokonsággal, hanem a körzet lakóival. Ma nincs minden családban disznóvágás, a gyerekek egy része például a kolbászfesztiválon vagy éppen itt lát ilyet – mondta Hanó Miklós.

A Mokry majálison ebédidőre pont megfőtt a friss hússal készült káposzta, amelyből mindenki annyit evett, amennyi csak jól esett neki. A zeneszó és a finom étel mellett pedig Hanó Miklóssal ügyes-bajos dolgait is megbeszélhette, aki ott volt.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL