A tervezésre és megvalósításra a szervezőknek mindössze négy hónap állt rendelkezésükre. Ezt, az egy mozdonyból és öt kocsiból álló ereklyeszállító vasúti szerelvényt nevezzük Aranyvonatnak (nem összetévesztendő, az 1945-ben a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét nyugatra szállító vonattal).
A Szent Jobbot szállító „aranykocsit” két-két luxusvagon fogta közre, ezekben világi és egyházi méltóságok utaztak. A vonatot mozgató mozdony elején egy hatalmas, fehér kereszt volt látható, ezt a díszítést este ki is lehetett világítani. A négy, személyeket szállító vagon szabályos, gyorsvonati vasúti kocsi volt.
A magyar tervező- és díszítőművészet remekének számító középső vagon a MÁV dunakeszi műhelyében készült el egy négytengelyű szalonkocsi átalakításával. Ennek a kocsinak korabeli leírások és a megmaradt fényképek alapján külső és belső díszítése és az alakja is különleges volt. Mindkét oldalán az 1038-1938 dátumok jelezték a jubileumi eseményt, a tetején pedig a Szent Korona nagyméretű másolata volt látható. Az „aranykocsi” oldalait Árpád-házhoz köthető szentek és boldogok életnagyságú alakjai fedték, díszesen aranyozott keretben. Annak érdekében, hogy az alváz minél kevésbé látszódjon, az oldalfala mélyen nyúlt le. Az is megkülönböztette a többi kocsitól, hogy mindkét oldalán hatalmas nyílás volt látható, ezen keresztül lehetett látni a Szent Jobbot.
A tervezés szempontjából elsődlegesnek számított, hogy az ereklye semmilyen körülmények között sem sérülhetett meg. Óvni kellett minden olyan rázkódástól, mely a síneken történő közlekedéskor, főleg a váltóknál és a sínütközéseknél, akaratlanul is érné. Ezen felül meg kellett védeni a relikviát a fékezéseknél, indulásoknál, kanyarulatoknál fellépő lökésektől is. A tervezők abból indulta ki, hogy a vállon hordozásnál nagyobb erők nem érhetik a vonatút közben legnagyobb sebességnél sem. Ez a rengéscsillapító állvány, amin az ereklyetartó volt, olyan jól vizsgázott, hogy a próbaúton még egy félig elszívott szivart is helyeztek rá, de hamu nem esett le róla.
