Csabai életképek – 85 évvel ezelőtt történt: A Szent Jobb Békéscsabán 1.

2023. június 24. 14:25 | Ugrai Gábor

A világháború előtt 1938 volt az utolsó békeév. Az utolsó olyan nemzetközi esemény, melyre Európa és a világ legtöbb résztvevője eljött, a 34. Eucharisztikus Világkongresszus volt Budapesten.

A következő eucharisztikus kongresszust csak tizennégy év múlva, 1952-ben tudták megrendezni Barcelonában. 2020 szeptemberében ismét hazánk fővárosában volt az 52. ilyen rendezvény.

1936-ban alakult meg a Szent István Emlékév Országos Bizottsága, melyet az akkori miniszterelnök, Darányi Kálmán kezdeményezett. Elnökül Serédi Jusztián hercegprímást, a magyar katolikus egyház vezetőjét választották.

Az előkészítő bizottság javaslata értelmében fogadták el azt a programelemet, hogy a Szent Jobbot, első királyunk halálának 900. évfordulója alkalmából, körbeviszik Magyarországon. Az országos megemlékezésnek talán ez volt az egyik leginkább várt, a legtöbb embert megmozgató rendezvénye. Ezzel az országlással akarták összekapcsolni a központi és a helyi ünnepségeket, valamint ezzel akarták – felekezetektől függetlenül – a nemzeti egységet kifejezni.

Budapesten, 1938. június első napjaiban tartották azt a megbeszélést, amelyen az érintett vármegyék és települések vezetői megismerhették az Aranyvonat menetrendjét és részletes programját. Ezen a találkozón Békéscsaba képviselői is jelen voltak. A szerelvény összesen 22 olyan magyar városban állt meg, ahol a Szent Jobbot kivették a vonatból és közszemlére tették.

A Szent Jobbot 1938 és 1942 között a következő teleülésekre vitték el: 1938 májusában Esztergom; júniusban Székesfehérvár, Kaposvár, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Pécs, Baja, Szekszárd, Vác, Komárom, Moson, Magyaróvár, Hegyeshalom, Győr, Szombathely, Sopron, Kiskörös, Kalocsa, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Hódmezővásárhely, Szentes, Csongrád, Kecskemét, Cegléd, Szeged; júliusban Békéscsaba, Gyula, Debrecen, Mezőkövesd, Eger, Gyöngyös. 1939 áprilisában Veszprém, Zirc, Pannonhalma, Ó- és Újkomárom, Érsekújvár, Nagysurány, Léva, Párkánynána; májusban Balassagyarmat, Rimaszombat, Ipolyság, Losonc, Rozsnyó, Salgótarján, Sátoraljaújhely, Ungvár, Munkács, Beregszász. 1942 májusában Nagyvárad.

Ennél természetesen több helységet érintett a szerelvény, itt az állomásokon lépésben haladt és a helyi lakosság az üvegfalon át tekinthette meg. Az útvonal melletti vasúti őrházakat és állomásokat ünnepi díszbe öltöztették és minden vármegyehatáron küldöttség fogadta. (Folytatjuk.)

További programok »

FEL