Besesek Botond: Az adórendszernek versenyképesnek és egyszerűnek kell lennie

2020. február 25. 17:39 | Hidvégi Dávid

Fontos a magyar adórendszer versenyképességének megőrzése – hangzott el a 2020-as békéscsabai gazdasági évnyitón. A rendezvényt a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezte, amelyen a Békés Megyei Kormányhivatal mellett a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámigazgatóság is képviseltette magát.

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fennállásának 25. évfordulójára való tekintettel a 2020-as békéscsabai gazdasági évnyitó ünnepélyesebb hangulatot vett, a helyszín a Phaedra Rendezvényközpont volt. A gazdasági fórumon részt vettek a megye településeinek polgármesterei és befolyásosabb vállalkozói közül is jónéhányan. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy folyamatos bérfelzárkóztatásra van szükség. Dr. Orosz Tivadar elmondta: az országos átlaghoz képest nettó hatvanezer forinttal keresnek kevesebbet a Békés megyei állampolgárok. Az elnök arról is beszélt, hogy évente háromezer emberrel csökken a megye lakossága.

 

– A legrosszabb mutatónk, amiről csak részben tehet Békés megye, hogy idősödünk, így nagyon rosszak a demográfiai mutatónk. Jelentős az a különbözet, ami az elhalálozás és a születések között van. Vannak olyan időszakok, amikor kétszer annyian haláloznak el, mint ahányan születnek – részletezte dr. Orosz Tivadar.

Az ünnepségen Herczeg Tamás nem tudott megjelenni parlamenti kötelezettségei miatt, hiszen kedden az új börtöntörvényt tárgyalta a magyar országgyűlés. A képviselő üdvözletét a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott adta át, aki ezt követően ismertette az idei közigazgatási szabályváltozásokat. Takács Árpád elmondta: a legfontosabb változás, hogy március 1-jétől fellebbezés helyett peres eljárás indítható a hatósági döntésekkel szemben. A megyei állampolgárok ezentúl a Szegedi Törvényszék helyett a gyulaihoz fordulhatnak a keresettel a felülvizsgálatért. A kormányhivatal ügyfélfogadási rekordja is megdőlt, hiszen 2019-ben 1 millió 412 ezer ügyfél fordult meg náluk. A másik fontos változás az építéshatósági ügyintézésben lesz, amelyet ezentúl nem az önkormányzatok látnak majd el, hanem a kormányhivatal.

 

– Március 1-jétől valamennyi építéshatósági és építésfelügyeleti feladatot a kormányhivatal lát el, tehát a hatáskör címzettje a kormánymegbízott, ami azt jelenti, hogy erre vonatkozóan egy szervezeti egység jön létre. Az önkormányzatoktól ez a jogkör elkerül és egységes állami jogalkalmazás részeként világos és koncentrált hatósági jogalkalmazás lesz – fogalmazott a kormánymegbízott.

A köszöntők után a TOP 100 – Békés megyei gazdasága 2019 című kiadvány bemutatása következett, amelyet a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóság igazgatója, dr. Kovács Tamás, illetve a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője, Kása Katalin ismertetett.

 

A bemutatás után gazdasági fórummal folytatódott a rendezvény. A Pénzügyminisztérium adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a magyar vállalkozások a nemzetközi versenyben csak akkor tudnak helytállni, ha ütőképes az adórendszer. Besesek Botond kiemelte: Magyarországnak piacképesnek kell lennie ahhoz, hogy minél több külföldi befektető érkezzen hazánkba, amelyek új munkahelyeket teremtenek.

 

– Folyamatosan csökkentjük a munkavállalókat terhelő adókat, illetve azokat az adókat, amelyek a munkavállalókhoz kötődnek. Nagyon fontos célja a kormánynak, hogy egyszerűbb szabályokat hozzunk. Közérthetőbb legyen az adóhatóság és a pénzügyminisztérium kommunikációja. Az adók számának csökkentése is fontos szempont, 2016-ban nagyjából hatvan különböző adónemet tartottunk nyilván. Szeretnénk, ha ez a ciklus végére lecsökkenne negyvenre – mondta el a helyettes államtitkár.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy fogalmazott: amikor jól megy a kamarának, akkor jól megy a gazdaságnak is. Dr. Parragh László hangsúlyozta: tíz éve folyamatos a gazdasági fejlődés, 2010-ben még a mostani görög gazdaság szintjén állt az ország. Az elnök elmondta, hogy fontos gyökeres változásokat hozni, amelyek közép, illetve hosszútávon a magyar vállalkozások versenyképességét segíti, ilyen például az online pénztárgép bevezetése.

 

– Az intézkedések következtében a magyar költségvetés stabil, ez mindannyiunk alapvető érdeke. Nem látunk olyan parlamenti vitát a költségvetésről, amely december 31-én zárná le a következő évi költségvetést – korábban sok ilyet láttam. Most megtervezik tavasszal, tesznek bele egy jó nagy tartalékot és júniusban elfogadja a parlament - tette hozzá.

A rendezvény közös tortaszeléssel zárult.

Galéria

További programok »

FEL