– Éri Balázs személyében van egy új basszusgitárosunk – meséli Berényi Nagy Péter, az együttes vezetője. – Balázs nagyon könnyen felvette a ritmusunkat, poénjainkat és imádja a tortát, ahogy mi is. Alapvetően ez egy nagy család.
Közben a beszélgetésünk alatt többen érkeznek táltosdobbal a hónuk alatt a koncertre. Mindehhez hozzáfűzi, 10 éve egy dobkörben ismerkedett meg Horváth Viktorral, akivel hamar egymásra hangolódtak, idővel megalapították a kedvenc együttesüket, a Világfa zenekart. Az említett körből ezúttal többen is elhozták a hangszereiket, amivel majd később bekapcsolódtak a műsorba.
A frontember (rendezői) jobbról előz – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Szeretettel köszöntünk mindenkit az év utolsó Világfa koncertjén! Hey!!! – szólította meg később a teltházas nézőteret Péter. (nagy taps) – Nem tudom eldönteni, hogy ez az óriási taps azért szólt, mert ez az utolsó koncertünk, és többet már nem lépünk fel ebben az évben…, vagy maga a Világfa zenekar kapta. Ha minden igaz, négy és fél órát játszunk, éjfélkor virsli!
Majd felteszi a kérdést, „Ki az, aki nem hisz a reinkarnációban?” Mire Éri Balázs azt feleli, „Én az előző életemben sem hittem már benne!”.
Galéria
Péter korábban elmondta, amely tulajdonképpen megmagyarázza a fenti kérdést és a csapat műfaját: „Az ősiséget az előző életeimből hoztam át genetikailag, s így ebben az inkarnációmban gyakorlatilag már bennem volt ez az egész történet.”
Eddig három Világfa koncerten voltam. Mindig másképp álltak fel. 2020. február 7-én: ÍGY!; 2022. december 19-én: ÍGY!
Valóban sokkal izmosabban szólnak, jók a hangszeresek, brummog a basszus (Éri Balázs), csilingelnek a gitárok (dr. Kálmán Viktor és B.N.P.), varázslatos az ufódob (Horváth Viktor), szépen sír a hegedű (Gyalog Kata) – ahogy az idegpályáinkon gyalogol – gyönyörűek a vokálok (Kraszkó Márta és a zenekar), lüktet a cajon dob (Pribojszki György) és a dalokra simán sámántáncot lehet lejteni.
Csak kár, hogy ülő volt a grosszó.
