Petőfi a fiatalok nyelvén - Békéscsabán járt a Szabadság, szerelem zenés előadás

2023. május 23. 15:45 | Csiffáry Zsuzsanna

A Csabagyöngye Kulturális Központ kedden kora délután Békéscsaba középiskolás diákjai előtt nyitotta meg kapuit. Az apropót a Káel Csaba rendezte Szabadság, szerelem – Petőfi 200 zenés irodalmi előadás szolgáltatta, amely országjáró körútjának következő állomásaként érkezett a városba.

Kilenc könnyűzenei versfeldolgozás, Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság és a szerelem mindent elsöprő ereje és természetesen a költő alakja is megelevenedik abban a zenés, irodalmi előadásban, amely hamarosan ingyenes, országjáró körútra indul a Petőfi 200- Közös jó a szabadság című programsorozatként. A már említett kilenc vers alkotja a darab gerincét. 

A Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című darab szövegkönyvét - Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek felhasználásával – Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta. A Kossuth-díjas Káel Csaba rendezésében készült, főként középiskolásoknak szóló produkciót március 15-én láthatta először a közönség. 

A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány felkérésére kilenc népszerű könnyűzenei előadó készített zenei feldolgozást egy-egy Petőfi-versből a költő születésének bicentenáriuma alkalmából. Az előadók – Aurevoir; DÁNIELFY; Ember Márk; Paulina; Romengo; 4S Street; Trap Kapitány és a THA SHUDRAS; The Biebers és Sena  – dalaikban és az azokhoz készült videóklipekben a legnagyobb magyar költő verssorait saját zenei és képi világukkal ötvözik. 

A két szereposztással elkészült egy órás előadásban Bánovits Viviannéval, Katona Kingával, Berecz Istvánnal, Szabó Sebestyén Lászlóval, valamint Zámbori Somával és Berettyán Nándorral találkozhattak a nézők. 

Szabó Sebestyén László, Junior Príma-díjas színművész a darab narrátoraként kiemelte, hogy a kamasz korosztály figyelmét nagy kihívás lekötni, de úgy gondolja, hogy mind a vizualitás, mind a zenei feldolgozás közel áll ehhez a korosztályhoz. 

A dalokból válogatáslemez is készült, amely március 15-én jelent meg digitális terjesztésben a Kertész Imre Intézet gondozásában. 

A témában soron következő Művészbejáró című magazinban, Bánovits Viviannéval és Zámbori Somával beszélgettünk, amelyet június elsején tekinthetnek meg a 7.Tv-n! 

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL