Békéscsabai Életműdíjat kapott Jancsik Ferenc

2023. március 16. 14:19 | behir.hu

A Békéscsabán több mint negyven éve játszó színművész a március 15-ei ünnepségen vette át a kitüntetést.

Jancsik Ferenc színművész, a Békéscsabai Jókai Színház társulati tagja, nyugalmazásáig a teátrum meghatározó színésze volt, azóta is az előadásainak, sikereinek aktív részese.

Ötven éve játszik színpadon, több, mint 200 alakítás fűződik nevéhez. Békéscsabán – három különböző időszakban – összesen eddig negyvenhárom éven át örvendeztette meg játékával a közönséget. A Jókai színházban a mai napig 145 szerepben tapsolhatott neki a nagyérdemű.

Jancsik Ferenc 1946-ban született Budapesten, Pesterzsébeten. A fővárosi Metró Klubban tűnt fel amatőr színészként, majd 1972-től kezdődően a kecskeméti Katona József Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, illetve a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltött néhány évadot, mielőtt 1977-ben Békéscsabára került. Gazdag pályafutása alatt azután újra megfordult Miskolcon, majd Budapestre került, ahol a Nemzeti Színházban és – a Magyar Színkör tagjaként – a Jurta Színházban is dolgozott. Végül 1988-ban visszatért Békéscsabára, s azóta is a Békéscsabai Jókai Színház művésze.

Bár önmagát csak „szürke eminenciásnak” nevezi, mégis ő a mindenkori kedvenc karakterfigura, akár drámában, musicalben vagy éppen mesedarabban kell maradandót alkotni.

Tehetsége kedves humorral, szerénységgel, önkritikával, mértékletességgel párosul. Minden szerepében a mélységes alázat, a rendkívüli emberség jellemzi, bármely műfajról is legyen szó. Pályafutása alatt az összes Ibsen-darabban, a nagy magyar klasszikusokban és modern drámákban, musicalekben és operettekben, mesejátékokban szerepelt. Azaz szinte valamennyi műfajban kipróbálta magát – és megállta helyét. Számos filmszerepben láthattuk, és színházi előadások tévéfelvételein is találkozhattunk vele.

A színházmesterségben szerzett tapasztalatait, tudását egy évtizeden keresztül adta át az új nemzedéknek a Csabai Színitanházban. 2016-ban Békés Megyéért kitüntetésben részesült.

Jancsik Ferenc meghatározó szereplője Békéscsaba művészeti életének, a város színházművészetének. Generációk nőttek fel nagyszerű alakításain, emlékezetes szerepein – elképzelhetetlen nélküle a Békéscsabai Jókai Színház. Rendkívül gazdag életpályája, a teátrum történetében meghatározó szerepe, több évtizedes hűsége a csabai közönséghez egyaránt méltóvá teszik őt a „Békéscsabai Életműdíj” elismerésre.

 

 

– A mi munkánk a pillanat művészete, amely durvábban fogalmazva végülis felejtésre van ítélve, éppen ezért vagyok hálás, hogy a pályán töltött 50 és a Békéscsabai Jókai Színházban játszott 43 évem mégsem merült el a feledés homolyába – köszönte meg a díjat a színművész.

A további díjazottakról és a március 15-ei ünnepségről bővebben ide kattintva olvashat.

További programok »

FEL