– Összesen 200, Békéscsabán 145 szerepben tapsolhatott már önnek a nagyérdemű. Milyen érzés, hogy most mindezt Békéscsabai Életműdíjjal ismerték el?
– Számomra öröm. Mindenki, aki a pályán van, vagy bármilyen munkát végez, örül annak, ha elismerik a tevékenységét. Nagyon jól esett.
– Több évtizedes pályafutása során a Jókai színházban mire emlékszik vissza a legszívesebben?
– Színész berkekben az a szlogen, hogy ha az ember egész életében öt igazi szerepet fel tud sorolni, ami nagyon nagy kedvence, akkor már érdemes volt erre a pályára lépnie. Nekem több mint öt ilyen volt, sőt, bőven van miből válogatnom. Amelyekben nagyon nagy sikerem volt, és a közönség is nagyon ünnepelt, azok a táncos komikus szerepeim voltak, azok mindent visznek. Kicsivel jobban szeretem a prózát, itt fel tudnám sorolni Malvoliot, Tiborcot, a Nórában Rank doktort... Nagyon szerettem a Görgey darabot, a „Komámasszony, hol a stukker?”-t is.
– Mitől hálás egy szerep? Melyek voltak azok a szerepei, amikor a közönség és ön is hasonlóan elégedett volt egy-egy előadása után?
– Nagyon érdekes volt, amikor játszottunk egy szlovák darabot. Az volt a címe, hogy „Tea a szenátor úrnál”. Abban én alakítottam egy emigrált cári tisztet, aki illemre tanítja a képviselőket. A közönség ezt a figurát annyira szerette, hogy ugyancsak meg voltam lepődve. Volt, hogy állva tapsoltak, már amikor mentem meghajolni, akkor felálltak. Mondjuk, ezek nem túl sűrűn fordulnak elő az ember életében, de ez meglepően jó érzés.
– A film világa is erőteljesen megkörnyékezte önt. Olyannyira, hogy abban is gondolkodott.
– Inkább vágyálom volt az, hogy egyszer filmrendező leszek... Gyerekként az iskolában mindig verset mondtam, és amikor 14 éves voltam, rám bízták Ady Endrének a Búcsú a régi iskolámtól című versét. Három órám volt arra, hogy megtanuljam. Az évzárón kiálltam, elkezdtem mondani, és a közepén puff, belesültem, elő kellett vennem a könyvet. Ezzel egy életre elijesztettek a verstől. Mindenképpen színász akartam lenni. Még korábban, úgy 7 évesen a János vitézt néztük az édesapámmal, nagyon meghatott az egy rózsaszál szebben beszél, jobban, mint a Kukorica Jancsi. Ahogy teltek az évek, csak erősödött bennem, hogy színész akarok lenni, de a felvételi 10 vers volt. Úgy voltam vele, hogy én nem felvételizek a főiskolára, mert verset nem akarok mondani. Akkor jött az az ötlet, hogy inkább a filmmel foglalkozzam. De mit adott az ég? Egy avantgárd társulat alakult a Metró színpadon, ahol a Metro zenekar játszott. Egy ismerősöm hívására elmentem, felvételiztem, és felvettek. Így ott játszotta, és ott elnyertem a legjobb férfi alakítás díját egy darabban, a Hottentotta passióban. Ennek kapcsán lett több barátom, ismerősöm, például egy színi direktor fia is, aki aztán filmgyárban dolgozott, egy másik ismerősöm pedig a rádiónál. Radó Vili bácsi nagyon híres színi direktor volt, amikor a barátomat kirúgták a főiskoláról, elment hozzá segédszínésznek. Én azt sem tudtam, hogy létezik segédszínész, de elkísértem a barátomat, aztán egyszer csak azt mondta Vili bácsi, hogy menjek én is Kecskemétre játszani. ’72 szeptemberében így szerződtem le Kecskemétre, ahol egy nagyon jó kis társulat volt, nagyon jó igazgatónk volt, és egy zseniális rendező, Ruszt József.
– Kecskemétről hogyan került aztán Békéscsabára?
– Kecskemétről Miskolcra szerződtem, aztán ott az előző igazgatóval, a főrendezővel kicsit összekülönböztem. Kirúgott, és akkor leszerződtettek Kaposvárra. Volt közben magánéleti gondom is, emiatt már az évadnyitón felmondtam. Utána jöttem Békéscsabára, aztán volt még egy kis kanyar Miskolcra és a Jurta Színházba, de Csabán végül 43 évet húztam le. Amikor először jöttem ide, nem voltam elragadtatva, nem akartam hosszú ideig maradni, de aztán úgy megszerettem, hogy eszembe se volt továbbállni. Csaba egy gyönyörű, emberléptékű és élhető kisváros, a borzasztó nagy tömeget én már nem bírom, pedig pesti vagyok, ott azért megszoktam. Nem bántam meg, hogy itt maradtam.
– Jelenleg mivel foglalkozik, és milyen tervei vannak?
– Ebben az évben a Drakulában vettem részt, de most már a fiatalok jönnek. Fiatalon volt, hogy én is 8 darabban játszottam, most már nem kell annyi. Persze szívesen játszom majd a következő évadban, ha kell.
