Minden, amit a Békéscsaba-Lőkösháza vasúti fejlesztésről tudni lehet

2021. december 18. 12:10 | behir.hu

Komoly beruházás indul jövő tavasszal: Békéscsabától az országhatárig, Lőkösházáig felújítják és kétvágányúsítják a vasutat, valamint korszerűsítik a szabadkígyósi, a kétegyházi és a lőkösházi vasútállomást.

– A beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a BL 2020 Konzorcium kivitelezi a 120-as számú, országos közforgalmú vasúti fővonal Békéscsaba-Lőkösháza vasúti vonalszakaszának pályaépítési, biztosítóberendezési és távközlési munkáit – tájékoztatott a NIF Zrt.. A BL 2020 Konzorcium vezető tagja, a Strabag Vasútépítő Kft. és a konzorcium tagcége, a V-HÍD Építő Zrt.

A projektben a konzorcium feladata a vonal második vágányának megépítése. A beruházás révén a korszerűsítésen átesett vágányok villamosítottak lesznek, a megengedett maximális pedig sebesség 100 km/h-ról 160 km/h-re emelkedik. A pályaszakaszon a vasúti pálya átépítése mellett korszerűsítik a biztosítóberendezést, a távközlési rendszert, az áramellátást, a felsővezetéki rendszert, a meglévő műtárgyakat, a térvilágítást, valamint az egyes magasépítészeti létesítményeket, továbbá az ezekkel kapcsolatos feltételeket megteremtő egyéb infrastrukturális fejlesztések is megvalósulnak. A beruházás eredményeképp csatlakoznak majd egymáshoz a Békéscsaba vasútállomás projektben és a román oldali projektben átépült vasúti vágányok és kapcsolódó létesítmények.

Ezen felül a korszerűbb lesz a szabadkígyósi, a kétegyházi és lőkösházi vasútállomások.  Az utasok biztonságának javítása érdekében az átépítéssel érintett állomásokon (Szabadkígyós kivételével) magas peronok, valamint a hozzájuk tartozó peronliftek épülnek. Gyalogos aluljáró épül Kétegyházán és Lőkösházán;  tolatóvágányutas elektronikus biztosítóberendezések létesülnek az érintett helyszíneken és a tervezési szakaszon a zaj csökkentésére elsősorban zajárnyékoló falak épülnek – Kétegyházán: 1894 méter, míg Lőkösházán 1766 méter hosszon.

A meglévő szintbeni útátjárókat is átépítik, korszerűsítik a kapcsolódó úthálózatot, valamint Kétegyházán új közúti felüljárót létesítenek. Épül még új parkoló Kétegyházán és Lőkösházán, valamint állomási előtér Szabadkígyóson.

A forgalmirend-változásokról a beruházó NIF Zrt. folyamatosan tájékoztatja a lakosságot. A kivitelezési munkák a tervek szerint 2024. május 31-ig befejeződnek. Az átépítés során éjszakai munkavégzésre is kell számítani. Előreláthatólag 2022. március 19-28. és 2022. április 20-29. között, illetve a kivitelezés során esetenként vonatpótló autóbuszok közlekednek majd az érintett szakaszon.

Nem ez az egyetlen beruházás a szakaszon: a NIF megbízásából a Thales Austria GmbH a 120-as számú vasúti fővonal kérdéses szakaszán vasúti vonalszakasz ETCS (European Train Control System - Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) 2-es szinten történő kiépítését a kivitelezési munkáit végzi. A beruházás révén ETCS L2 szintű vonatbefolyásoló rendszert telepítenek 30 kilométer hosszon, ETCS L1 szintű határátmenettel, melyhez körzeti vezérlő épül. A szükséges kültéri munkák elvégzésre, a rendszerelemek, berendezések telepítésre kerülnek az állomásokon és nyíltvonalon. A rendszer és az állomási biztosítóberendezések csatlakoztatása, illetve az ETCS körzeti vezérlő és a GSM-R (vasúti kommunikációs hálózat) rendszer csatlakoztatása megtörténik. Beltéri berendezéseket telepítenek, üzemi tereket alakítanak ki. Megtörténik a vonali sorompóberendezések biztosításának bevonása az ETCS rendszerbe. A kivitelezési munkák tervezetten 2025. június 16-ig befejeződnek.

 

További részletek és a kivitelezéssel kapcsolatos lakossági észrevételekkel kapcsolatos elérhetőségekért kattintson ide:

lakossagi-tajekoztato-bekescsaba-lokoeshaza20211215

További programok »

FEL