– A történetmesélés világnapján a szóbeli mesélés művészetét és a mesemondókat ünneplik világszerte. Ezen a napon igyekeznek a lehető legtöbben, a legtöbb embernek beszélni, ahány helyen és nyelven csak lehetséges. A mesehallgatás az első lépés a könyvek szeretete, a nyelvi készségek és a képzelet fejlesztése, de a morális nevelés felé is – fogalmazott Veres Kriszta, a Meseház vezetője, egyben az est moderátora a köszöntőjében, hozzátéve: a rendezvény a Schéner 100 program szerves része.
Minden bizonnyal a 100 esztendeje született Kossuth-díjas művész is nagyon jól érezte volna magát a családias kocsmai miliőben, a Kupak összetolt asztalainál, hol volt minden – zibi-zaba, kvaterka.
– Schénerhez a virágnyelv illett a legjobban, mert hamisíthatatlan volt az a játékosság, amit magának vallott és terjesztett – mondta Túriné Kovács Márta, a csabai önkormányzat nyugalmazott osztályvezetője. – Akárhányszor megfordult a hivatalban, azonnal összecsődültünk a titkárságon. A hozzánőtt csíkos szatyrában szinte mindig hozott a kollégáknak néhány francia krémest. Továbbá védjegyévé váltak a jellegzetes cipői is, amelyekhez sosem húzott zoknit. Élveztük, ahogy sziporkázott, miközben viráglányokat és erotikus ördögöket skiccelt a lapokra.
Bojczán István (Bojczi), a Jókai színház műszaki csoportvezetője mindehhez hozzáfűzte: a művész talán a környék egyik utolsó polihisztora volt. Ugyanis nemcsak a darabok díszleteit tervezte, hanem olykor-olykor beszólt a rendezésbe is. Történetesen a Bolhabálban a cigány zenészeket felküldte egy eperfára muzsikálni.
– Általában egy A4-es lapra behúzott két vonalat – folytatta –, és abból nőtt ki a csoda. Már a megérkezéséből is anekdota lett: kalappal a fején jött a színházba. Ekkor Balla Jani bácsi színpadmester, rá is pirított: „Thália templomába kalapba nem jövünk!”. Mire Schéner azt mondta neki, „Ülj le, Öreg és add ide a kezed!”. Majd megkérte a fővilágosítót, hogy adjon rá fényt, hiszen egyszer Jani bácsi is igazán megérdemli, hogy fényben legyen ő is. Azt követően mintát vett a színpadmester tenyeréről, amelyek később kinagyítva a János vitéz díszletei lettek.
Galéria
Bojczi öccse is valaha a Jókaiban volt műszakis, és nem egyszer összefutott a művésszel. Majd egyszer a fiatalember egy gazmadzagos nadrágban ment dolgozni, és emiatt végleg el kellett hagynia a társulatot. Miután ez Schéner fülébe jutott, másnap már ő is gatyamadzaggal kötötte meg a pantallóját és úgy állított be a próbára. Bojci szerint ezt ma már kevesen mernék bevállalni.
– A mester valószínű, hogy fentről lát minket, és nagyon boldog, hogy élete fontos eseményeit elevenítjük fel – de azt már Nagy Béla, Medgyesegyháza egykori polgármestere mondta. – Valóban kivételes személyiség volt, de ha valakire megharagudott, akkor az élete végéig tartott.
Hozzáfűzte, egyszer Medgyesre egy fiatal evangélikus lelkész érkezett, aki noha nagyon sokat tett a templom felújításáért, de a Mester álláspontja szerint rossz színt választott a festéshez. Ez halálos sértés volt. Azután Schéner szóba sem állt vele. Szó szerint annullálta a lelkészt.
– Egyik évben, április végén jó néhányan a Fiume teraszán ültünk, köztünk volt Táborszky László esperes is, aki azt vette észre, hogy a Mester a távolba mered, a fiatal lányokat nézi. „Mire gondolsz, Mihály? – kérdezte tőle. „Tudod, esperes úr – érkezett a válasz –, a női fenék szépsége erősítette meg az Istenben való hitem”.
***
Az est házigazdája a Meseházi Alapítvány volt.
