Békéscsabai Életműdíjat kapott Túriné Kovács Márta

Túriné Kovács Márta kiemelkedő munkássága, életpályája során elért eredményei alapján Békéscsabai Életműdíj kitüntetést kapott március 15-én a békéscsabai városi ünnepségen.

Túriné Kovács Márta első munkahelye a Békés Megyei Könyvtár volt, ahol frissen szerzett magyar-könyvtár szakos diplomával kezdte meg munkáját. Ezt követően pedagógusi hivatását a József Attila Lakótelepi Általános Iskolában gyakorolta.

1991-től Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályán dolgozott. Kezdetben az oktatási csoport általános iskolákért felelős munkatársaként, később vezetőjeként, ezt követően a közművelődési csoport vezetőjeként, majd több mint egy évtizedig irányította és szervezte Békéscsaba város oktatás-politikáját, kulturális életét, a sport és ifjúsági területet az általa vezetett osztály élén. Innovatív, újító ötleteivel folyamatosan fejlesztette a felelősségi körébe tartozó szakterületeket úgy, hogy rendszerbe foglalva kísérte végig a folyamatot egy szándék, javaslat megszületésétől a megvalósításig.

Túriné Kovács Márta a rendszerváltást követően a békéscsabai oktatás feladatellátásának rendszerszerű kiépítésével, új alapokra helyezésével elősegítette az intézmények biztos, kiszámítható működését, magas szintű szakmai irányítását, felügyeletét. Munkássága, folyamatosan megújuló tevékenysége meghatározta Békéscsaba oktatási életét.

Több, mint két évtizedes közvetlen, intenzív kapcsolata az oktatási intézményekkel 2012-ben, az állami fenntartásba kerüléssel szakadt meg. Az átadási folyamatot, az iskolákhoz fűződő erős kötődése mellett is, példaértékűen, maximális alázattal és alapossággal vezette végig.

A közművelődés területének felügyeletét, koordinációját átvéve a tőle megszokott koncepciózus, alapos és elhivatott szemléletben segítette a kulturális intézményrendszer szakmai fejlődését. Számos újítás, újragondolt eljárás bevezetésével adott új lendületet az általa gondozott szakterületnek. A Jókai színház és a Napsugár Bábszínház, majd a múzeum és könyvtár önkormányzati fenntartásba történő átvételét követően nagy szerepet játszott abban, hogy az intézmények szakmai munkájának színvonala erősödött.

Túriné Kovács Márta munkája során mindig a közjó szolgálatát tartotta szem előtt. Közel három évtizeden keresztül tudott újra és újra lelkesedni, tudott innovatív lenni, tudta a folyamatos változásokat kezelni. Munkájában nem engedett a „rutin” és „megszokás” – sokszor egyszerűbb, akár kevesebb munkával járó – eljárásának, hanem megalkuvást nem tűrve, lépésről lépésre, részletekbe menő kontroll gyakorlásával kerülte el az esetlege hibákat, téves döntéseket.

Bármely beosztásában, feladatkörében tudott segítséget, támogatást nyújtani: új kolléga, gondban lévő szülő, frissen kinevezett intézményvezető, nyugdíj előtt álló munkavállaló is bizalommal fordulhatott hozzá.

Ő az a köztisztviselő, aki mindenben megfelelt esküjének: munkáját lelkiismeretesen, becsületesen, a jogszabályoknak megfelelően, pontosan, etikusan, az emberi méltóságot feltétlenül tiszteletben tartva, a legjobb tudása szerint, nemzete és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata érdekeinek szolgálatával teljesítette.

Túriné Kovács Mártát munkásságáért Békéscsabai Életműdíjjal tüntették ki a nemzeti ünnepen.

 

Megosztás:

Címke: , , , ,