Békéscsabai Életműdíjjal ismerték el dr. Szeberényi Andort

2018. március 15. 12:51 | behir.hu

Békéscsaba újratelepítése 300. évfordulójának évében Békéscsabai Életműdíj kitüntetést vehetett át március 15-én dr. Szeberényi Andor.

Dr. Szeberényi Andor 36 éven át dolgozott közlekedésigazgatási szakterületen Békés megyében. 1991-ben a Békés Megyei Közlekedési Felügyelet alapító igazgatója lett. Hivatali munkáján túlmenően a Közlekedéstudományi Egyesület Békés megyei területi szervezetének elnöke, az egyesület örökös tagja, a közlekedéshatósági terület elismert szaktekintélye. Emellett a Békés Megyei Vagyonátadó Bizottság elnöke, valamint számos társadalmi szervezet vezetője és tagja.

Tevékenységéért eddig már több állami kitüntetés is kapott: 1997-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, 1998-ban Baross Gábor-díjat vehetett át. 2003-ban Békés Megyéért díjat kapott, valamint a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Mádl Ferenc köztársasági elnöktől. A Közlekedéstudományi Egyesületben végzett szervezőmunkáját Széchenyi emlékplakettel, kimagasló tudományos munkáját Jáki József-díjjal ismerték el.

Evangélikus egyházi pályája a kiváló felmenői – dédnagyapja, Szeberényi Gusztáv csabai püspök, nagyapja dr. Szeberényi Lajos Zsigmond esperes – méltó utódaként a Békéscsabai Evangélikus Egyházközséghez kötődik, az evangélikus gimnázium újraindítása szívügye volt. A kezdetektől, 1993-tól a gimnázium igazgatótanácsának aktív tagja. Bölcsessége, vezetői tapasztalatai segítettek a legnehezebb időkben is jó döntéseket hozni, hogy az intézmény régi jó híréhez méltóan tölthesse be oktató, nevelő szolgálatát a város, a régió és az egyház javára. Az evangélikus gimnázium öregdiákok baráti körének elnökeként számtalan módon gazdagította az iskola életét.

1995-től 2008-ig az Békéscsabai Evangélikus Egyházközség felügyelője volt. Köztiszteletben álló, hiteles emberként állt mindig a gyülekezet és a vezető testület előtt, képviselte az egyházközséget. Meghatározó gondolatai, békességre törekvő iránymutatásai nagyban hozzájárultak a gyülekezet életének fejlődéséhez. Munkássága alatt megújulhatott az egyház épületeinek többsége. Az evangélikus szeretetotthon igazgatótanácsának tagjaként, hosszú ideig elnökeként segítette az intézményes szeretetszolgálat építését. 2009-től az egyházközség tiszteletbeli felügyelőjeként is a régi áldozatkészséggel támogatja a gyülekezet életét. A Békéscsaba 300 jubileumi évben a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség jubileumi bizottságában dolgozik az évforduló méltó megünneplése érdekében.

 

További programok »

FEL