Zsíros kenyér, hagyma, Habfürdő – Rajzfilmek a Nemzetiségi Klubházban

2025. november 16. 10:26 | Such Tamás

A Meseház Alapítvány is csatlakozott a XI. Országos Rajzfilmünnep eseményeihez. A Békési úti intézmény szombat délután 5-től este 10-ig három igazi csemegével várta a felnőtteket a szomszédos Nemzetiségi Klubházba.

Veres Kriszta, a Meseház vezetője zsíros kenyérrel és hagymával várta az érdeklődőket, mert uszkve majdnem egy átlagos Tarr Béla hosszúsági időt – kábé öt órát – töltöttek a vászon előtt. Ergo kell a kalória. Igaz, nem egy mesét, hanem egynél többet, úgy hatot néztek meg.  

– A sorrendet Máthé Ferivel, a helység címzetes filmesztétájával találtuk ki – mondta Kriszta. – Az első, a Kojot az én szívem vágya volt, hogy vetítsük le. Az a rajzfilm határeset, még a nagy gyerekeknek is érdekes lehet. A következő, a Mediawawe azonban már 18 pluszos; ebben a csomagban több rövid mozi, tavalyi díjnyertes alkotások látunk.

Hozzáfűzte, a harmadik, a Habfürdő viszont egy igazi világszenzáció, amit 1979-ben mutattak be. Máthé Ferenc szerint ez a magyar animáció valóban világhírű, ráadásul a zenét Másik János, Cseh Tamás egykori szerzőtársa írta. Másik Jánosnak Kovásznai György rendező adott neki dalszövegeket, és az volt a kérése, hogy pesti zene legyen.

 

17 órakor Gauder Áron 2023-as filmje, a Kojot négy lelke kezdődött. Az egész estés animációs film az indián teremtéstörténetet meséli újra a mitikus Kojot figurájával a középpontban. Az univerzum teremtésének mítoszán keresztül a film arról az égető kérdésről beszél, hogy miként élhetünk harmóniában a környezetünkkel, amíg nem késő, hogy ne pusztítsuk el magunkat a Földön.

19 órakor a Mediawawe 2025 válogatásaiból kaptak a meseházasok egy csokrot. Egy kőkemény és felüdítő, érzékeny és elbűvölő válogatás az idei Mediawave fesztivál versenyprogramjából. Érett alkotások az érett közönség számára. Nevetésre és sírásra egyaránt alkalmas volt a magyar-lengyel-cseh-francia-észt animációsfilm-válogatás.

Végül 20 órakor Kovásznai György Habfürdőjével zárult az est. A mozi a magyar animáció történetben egyedülálló alkotás, lélekbúvár antimese, pop art-os musical, szociofotókból és a XX. századi festészet képi világából építkező egész estés rajzjátékfilm felnőtteknek. A történet egy hétköznapi szerelmi háromszögön alapul. Egy nap Parádi Annát, a vénkisasszonyos jónőt, váratlanul felkeresi kolléganője vőlegénye, egy hipochonder kirakatrendező, s sírva, nyüszítve könyörög neki, mentené valahogy meg a ma tartandó esküvő visszavonhatatlan lépésétől. A Habfürdő párját ritkító kísérlet, és mint megvalósulás mindenképpen sikerfilm, amely mindenkihez szól és mindenkinek mond valamit. Talán még azt is: "változtasd meg az életed".

 

További programok »

FEL