Antal Gábor zongorán, Szentgallay György basszusgitáron, Varga Szabolcs pedig dobon formálta azt a különleges zenei világot, amelyre talán valóban a legegyszerűbb azt mondani: Antal Gábor Trió-zene. Jazz, de közben több annál. Fusion, modern mainstream, klasszikus zene, rockos lendület és a tradicionális zongoratrió finomsága találkozik benne – úgy, hogy közben egyik címke sem képes teljesen befogadni.
Útközben találkoztunk; jó előjelnek bizonyult – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A zenekar maga is történetekben gondolkodik. „Történeteket mesélünk el, amiket régi, tintafoltos levélpapírokra írtak és küldtek egymásnak az emberek” – vallják. Szerelmesek, családtagok, barátok üzenetei lehetnek ezek, de a levelek tartalmát már a hallgatónak kell elképzelnie. A zene csupán felnyitja a borítékot.
– Talán éppen ezért különösen fontos nálunk az improvizáció. A megkomponált részek klasszikus zenei igényességgel épülnek fel, de a pillanat mindig beleszól a történetbe. Két koncerten ugyanaz a darab sem feltétlenül ugyanúgy születik meg. A leírt hangjegyek és a spontán megszülető zenei gondolatok között folyamatos párbeszéd zajlik – mondj a zongorista.
Antal Gábor számára ez a szabadság különösen fontos. Klasszikus zongoristaként végzett a Zeneakadémián, miközben gyerekkora óta a jazz is meghatározó része volt életének. Édesapja, aki szintén zongoraművész, korán megismertette vele a hangszer és a jazz nagy mestereit. A klasszikus zene és az improvizáció így nem egymást kizáró világok lettek, hanem egymást kiegészítő nyelvek.
Veres Bandi elhozta az ikertesóját – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A zenekar hangzásában Bartók Béla zenéjének hatása is érezhető. Nem véletlen, hogy a Meseház színpadán egy Bartók előtt tisztelgő szerzemény is helyet kapott a műsorban. A magyar zenei örökség és a kortárs jazz találkozása itt nem idézetekben, hanem hangulatokban és zenei gondolkodásban válik jelenvalóvá.
– A trióformáció ugyanakkor önmagában is különleges vállalás – fűzi hozzá. – Nincs hová elbújni: mindhárom hangszernek megvan a maga súlya, minden belépésnek és elhallgatásnak jelentősége van. A zongora, a basszusgitár és a dob nem háttér- és főszereplőként működik, hanem egymásra figyelő, egymást alakító három hangként.
Ebben a felállásban ráadásul három jó barát zenél együtt. Ez a kapcsolat pedig hallhatóvá válik: a zene nemcsak pontos, hanem lélegző és eleven. A megírt kompozíciók mögött ott van a pillanat öröme, az egymásra figyelés és az a fajta bizalom, amelyből valódi improvizáció születhet.
Galéria
Az Antal Gábor Trió eddig három nagylemezzel és egy EP-vel építette tovább ezt a sajátos világot: a Whirl 2017-ben, a Storm Dance 2019-ben, a Walking on the Planet 2023-ban, a Lifeline pedig 2024-ben jelent meg. Zenéjük Magyarországon túl a nemzetközi jazzszíntéren is utat talált.
A Meseház pedig éppen az a hely, ahol az ilyen zene otthonra lelhet. Veres Kriszta, az intézmény vezetője hosszú évek óta arra törekszik, hogy a békéscsabai közönség különleges, igényes produkciókkal találkozhasson. Közel negyedszázad alatt számos előadó fordult meg a házban, a jazz pedig újra és újra bebizonyította, hogy van közönsége és van helye a város kulturális életében.
A koncert egyik legszebb pillanata talán éppen az, amikor egy lassú dallam után már nem a ritmus viszi a hallgatót. Nem jár a láb, nem akarunk ütemre bólogatni. Egyszerűen csak úszunk a hangokkal. Megáll az idő, a basszus pedig – amely elsőre akár ismerős, hétköznapi alapnak tűnhet – egészen más világokat kezd építeni maga köré.
Mintha egy madár szállna fel egy fára, és odafentről hirtelen ő is gondolkodni kezdene. Talán valahogy így működik az Antal Gábor Trió zenéje is: megnyit egy tintafoltos levelet, de nem árulja el, mi áll benne. A többit ránk bízza.
Szabó Ricsinek nagyon bejött a bál – Fotó: Such Tamás / behir.hu
