A keleti típusba tartozó magyar nyerget a könnyűlovasság is hatékonyan használta a török elleni harcokban. Különleges darabja a lovas kultúráknak, nemcsak itthon, hanem világszerte. Története egészen a honfoglalás koráig, a 9–10. századig nyúlik vissza.
– Az alap, amiről tudunk, az a honfoglalás kori nyereg, amely belső Ázsiából idekerült lovas szerszám, de mivel mi jöttünk rajta, így a miénk. Ez egy kicsit eltér más nyergektől, például a mongol nyereg egészen más, mint a magyar. Ebből fejlődhetett ki utána az a tiszafüredi nyereg, ami végülis világhírűvé tette a magyar nyerget – fogalmazott Szőke Péter, a Guzsalyas Egyesület elnöke.
A magyar nyereg több szempontból eltér a nyugati és a keleti változatoktól. Alapja egy merev faváz, amely négy fő részből áll: két oldallapból, valamint az első és a hátsó kápából. Ezeket bőrrel vonták be, ami nemcsak védelmet nyújtott, hanem díszítésre is lehetőséget biztosított.
– Ez a magyar nyereg annyira elterjedt volt, hogy külföldi uralkodók magyar mintára mintázták meg a huszárságot, illetve a lovassereget. Ez nemcsak az egyenruhában nyilvánult meg, hanem tiszafüredi nyergeseket vittek magukkal, akik ezerszámra készítették ezt az eszközt a külföldi lovasságnak – tette hozzá az elnök.
A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma.
