Az NB I második helyezettjéhez látogat a Békéscsabai Előre NKSE vasárnap

2020. szeptember 25. 18:43 | Hidvégi Dávid

Első pontjának, pontjainak megszerzésére készül a Békéscsabai Előre NKSE a Mosonmagyaróvár ellen a női kézilabda NB I-ben. A lilák legutóbbi két mérkőzése elmaradt ugyanis koronavírus-veszély miatt az egész csapat önkéntes karanténba vonult a Ferencváros elleni bajnokit követően.

A Békéscsaba legutóbb múlt szerdán lépett pályára a Ferencváros ellen. A meccset követően a fővárosiaknál több koronavírus-fertőzöttet is regisztráltak, így az Előre NKSE egész csapata önkéntes karanténba vonult a negatív teszteredményekig. A csabaiak szombati MTK elleni, és a szerdai Vác elleni meccse is elmaradt. 

– Szerdán kezdtünk el edzeni, futós és labdás tréning volt, péntek délelőtt pedig kondicionális. Mostmár csak taktikai edzések lesznek, illetve videózunk – emelte ki Fodor-Bottó Rózsa.

A Békéscsaba keretében változások is történtek az elmúlt másfél hétben. Az egyesület a bajnokság végéig szóló szerződést kötött a 22 éves, átlövőként bevethető Csepregi Anitával. Vámosi Pannát a Debrecen visszarendelte a kölcsönszerződéséből, Borgyos Panna idénye pedig véget ért egy súlyos sérülés miatt. A szerb válogatott átlövő, Ivana Mitrovic Belgrádban vállműtéten esett át, rehabilitációja több hónapot vesz igénybe.

Az együttes következő ellenfele a Mosonmagyaróvár lesz. 

– A Mosonmagyaróvár jelenleg második a tabellán és nagyon sok rangadót megnyert, csupán egy veresége van a Ferencváros ellen. Egy nagyon jól kialakított keret áll a stáb rendelkezésére. Minden posztra van két játékosuk, illetve válogatott kézilabdázók erősítik a csapatot, úgyhogy nehéz feladat lesz ellenük tiszteséggel helytállni – fogalmazott Vida Gergő a csapat vezetőedzője.

A Békéscsaba eddig hat meccs helyett csupán hármat játszott le, ugyanis a fent említett összecsapások mellett a Győri Audi ETO KC elleni mérkőzése is elmaradt, miután az egyik, akkor keretbe sem nevezett játékos negatív teszteredménye nem érkezett meg időben. A lilák a Boglári Akadémia-SZISE, a Debreceni VSC és a Ferencvárosi TC-től is vereséget szenvedtek a pontvadászatban. Az Előre NKSE vasárnap 18 órától lép pályára Mosonmagyaróváron az NB I hetedik fordulójában.

 

Galéria

További programok »

FEL