Az M44-es gyorsforgalmi útról is tájékoztattak a megyei évindító fórumon

2019. február 12. 19:14 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A Békés Megyei Önkormányzat hagyományteremtő céllal egy évindító fórumot hirdetett meg a települések képviselőinek. Az előadók az értekezleten olyan témákat is érintettek, amelyek a megye minden lakosát érinthetik, így például az M44-es gyorsforgalmi út kivitelezéséről is tájékoztatták az érdeklődőket.

 

 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektiroda vezetője elmondta: az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros közötti szakasza 70 százalékban már elkészült. Povázsai Pál hozzátette: ezt a szakaszt, valamint a Kondoros és Békéscsaba közötti első résztávot – amellyel a forgalom visszatérhet a 44-es számú főútra – a tervek szerint év végén átadják. Továbbá arról is beszámolt, hogy a Békéscsabáig fennmaradó mintegy 20 kilométeres táv előreláthatóan jövő év közepéig kész lesz.

 

Új lehetőségek előtt a megye

A megye az elmúlt években is folyamatosan tájékoztatta a településeket, elsősorban azokról a pályázati lehetőségekről, amelyeket a megyei önkormányzat kezel és menedzsel – hangsúlyozta Zalai Mihály. A Békés Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke hozzátette: idén úgy döntöttek, hogy kibővítik a konzultációt.

– Rengeteg változás lesz idén, egyrészt a legtöbb Terület- és Településfejlesztési Programból finanszírozott beruházás megvalósul, másrészt új programok is jelentkeznek. Ezek mellé a tájékoztatók mellé olyan előadásokat, információkat emeltünk be, amelyek a települési önkormányzatokat érdekelheti, például az ASP rendszerről vagy a területrendezési tervekről – mondta el Zalai Mihály.

A szervezők emellett tájékoztatták az érdeklődőket a most induló Magyar Falu Programról is, de márciusban az 5000 főnél kisebb lélekszámú település képviselőinek egy újabb fórumot szerveznek. A tervek szerint ezen az alkalmon Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos tart előadást mind az 55 érintett Békés megyei település vezetőjének.

További programok »

FEL