Segítség a pályázatokhoz - Információs napot rendeztek

2017. június 30. 09:06 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Az önkormányzatok és civil szervezetek pályázati hatékonyságát szeretné segíteni a Békés Megyei Önkormányzat egy rendezvénysorozattal. Az első Információs napot azért rendezték meg, hogy olyan aktuális információról tájékoztassák az érdeklődőket, amelyek segítenek a következő időszakban mind formailag, mind tartalmilag megfelelő pályázatok benyújtásában.

A Békés Megyei Önkormányzat koordinálja többek között a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban, valamint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban a megyei pályázatokat. Az elmúlt időszakban Zalai Mihály szerint több kérdése is felmerült az önkormányzatoknak a pályázatokkal kapcsolatosan.

–Bizonyos időközönként – évente kétszer minimum – fogunk olyan információs napot szervezni, ahol mindazt a tudást, ami a megyei önkormányzat feladatai kapcsán összegyűjtöttünk megosztjuk az érdeklődőkkel.   Nem csak a TOP-os, hanem most például az EFOP-os programról, és a klíma stratégiáról is tartottak tájékoztatást az előadók. Minden alkalommal az éppen aktuális információkról tartunk majd tájékoztatást - mondta el Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

A 2014-2020-as programozási időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program közreműködő szervezeti feladatait a Magyar Államkincstár látja el. Célja, hogy támogassa a TOP források hatékony és szabályszerű felhasználását, segítse a támogatást igénylőket, hogy a projekt ötletekből sikeres fejlesztések valósulhassanak meg. Az eddigi tapasztalatokról tájékoztatta az információs nap résztvevőit a Magyar Államkincstár Békés Megyei Igazgatóságának igazgatója. Albert Péterné hangsúlyozta: több esetben előfordult, hogy a pályázók figyelmetlenségből nem csatoltak dokumentumokat, ami esetenként megakadályozta, hogy hozzájussanak az Európai Uniós támogatáshoz.

 

A 7.Tv kamerája ott volt:

 

–Az elkövetkezendő időszakra szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy célszerű időben megkezdeni a munkát az elektronikus rendszerben és célszerű mindent ellenőrizni, visszakontrollálni, hogy valóban minden követelményt - hangsúlyozta előadásában Albert Péterné,  a Magyar Államkincstár Békés Megyei Igazgatóságának igazgatója.

Az információs napon olyan együttműködő partnerek is bemutatkoztak, mint a Széchenyi Programiroda regionális szervezete, amely szakmai segítségével megkönnyítheti az önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek pályázatírói munkáját.

–Bármilyen adminisztratív elakadásnál, vagy kapacitáshiánynál tudunk segíteni az önkormányzatoknak. Nekünk van arra kapacitásunk, hogy segíteni tudjuk őket ha bármilyen dokumentációs problémájuk van, vagy hogy időben be tudjanak adni egy kifizetési kérelmet, esetleg hiánypótlást - emelte ki Lévai Zoltán, a Széchenyi Programiroda regionális igazgatója.

A megyei önkormányzat – a megyeszékhelyen kívül – minden településnek kötelezően segít a pályázatok során, amennyiben ezt a település kéri, és nem csak a projektmenedzsmenti feladatokban, hanem a pályázatokhoz kapcsolódóan egyéb feladatokban is, mint az előkészítés, szerződéskötés, végrehajtás, szakmai megvalósítás, nyilvánosság biztosítása. Annak érdekében, hogy a megsokasodott teendőket megfelelően el tudják látni, egy 25 fős menedzsmenti csoportot hozott létre a megyei önkormányzat. A csoportban a nyolc, korábban már fontos projekteket menedzselő szakember mellett asszisztensek és pénzügyi feladatokat ellátó szakemberek dolgoznak – minderről dr. Horváth Mihály, a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal aljegyzője informálta a jelenlévőket. A projektmenedzserek is bemutatkoztak a fórumon, és elmondták azt is, jelen programozási időszakban milyen jellegű projektekben tudnak segítséget nyújtani a pályázóknak.

A szerdai rendezvény lehetőséget biztosított arra is, hogy a kisebb önkormányzatok és civil szervezetek figyelmét is felhívják egy-egy olyan területre, amelyre érdemes pályázatot benyújtani.

 

 

További programok »

Itthon

Olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Belvárban

"Idén is lesz olimpia - hangolódás a 2024. évi ötkarikás játékokra" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban kedden. A megnyitó díszvendégei Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bökfi János olimpiai 4. helyezett súlyemelő voltak, akik több relikviát is adományoztak a kiállítás anyagába.
18:50
FEL