Az idősek ellátását támogatják a jótékonysági bál bevételéből Békéscsabán

2019. március 14. 18:11 | Kovács Andrea

Az idősek ellátásával foglalkozó intézmények kapták meg az idei városi jótékonysági bál bevételét. A rendezvényen összegyűlt 2,4 millió forintot 50-50 százalékban osztották el a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ és az Életfa idősek Otthona között.

 

 

A város idén januárban is megrendezte a már hagyománynak számító jótékonysági bált, amelynek a Jókai színház Vigadója adott otthont. Az önkormányzat a bevételt ebben az évben az idősellátás feltételeinek javítására fordítja. Szarvas Péter polgármester elmondta: az idei jótékonysági bál rekordbevétellel zárult, amely azt bizonyítja, hogy egyre több az olyan csabai, aki szívesen adakozik a jó cél érdekében.

A jótékonysági bálból befolyt bevétel egyik felét a Békéscsabai Életfa Idősek Otthona kapta meg. A támogatásból  a nyári hőséget szeretnék elviselhetőbbé tenni az intézményben élő 124 lakó számára: a közösségi helyiséget légkondicionálják majd. Such Tamara, az intézmény vezetője hangsúlyozta: idős korban fokozottan oda kell figyelni a szervezet hőháztartására.

A Kossuth utcai Idősek Klubját a közelmúltban újították  fel és az épület területe is duplájára nőtt. Az intézmény vezetése a bál bevételéből új bútorokat, modern berendezési tárgyakat és technikai eszközöket vásárol majd – tájékoztatott Bátori Zsuzsanna, a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ intézményvezetője.

További programok »

FEL