Az évszázad mérkőzése – jegyzet

2022. június 15. 10:50 | Kovács Dávid

Talán túlzó, de az elmúlt 22 évben – tétmérkőzésen – ilyen erős ellenfelet, ilyen arányban nem győzött le a magyar válogatott. Még ízlelgetni kell: Anglia-Magyarország 0-4!

Marco Rossi együttese négy ponttal érkezett a Nemzetek Ligája 4. fordulójához, az angolok elleni hazai győzelem és a németekkel szemben elért döntetlen után az optimista szurkolók az újabb bravúrt sem tartották elképzelhetetlennek. Ugyanakkor a történelem azt mutatta, hogy az emlékezetes, 6-3-as győzelem óta nem sikerült nyerni angolföldön, az pedig már nem ma volt!

Az angolok a másfél héttel ezelőtti vereség után ugyan ezúttal is több olyan játékossal kezdték az összecsapást, akik kevesebb tapasztalattal és válogatott mérkőzéssel rendelkeznek, azonban tavalyi Eb-hősök is ott voltak a kezdősípszónál, köztük a Tottenham ásza, a csapatkapitány Harry Kane is. A mieink azonban nem jöttek zavarba, ugyan az első félidőben nem jutottak el száz sikeres passzig, de egyrészt magabiztosan állt a lábán a védelem, az angolok nagy ziccert nem igazán tudtak kidolgozni, Sallai Roland pedig értékesítette a helyzetét, így egy éven belül másodszor talált be Angliában válogatott találkozón!

Gareth Southgate – aki egyébként a találkozó előtt elismerően szólt a magyar csapatról – a második félidőben próbálta elkerülni a vereséget, a szünetben jött a Manchester City támadója, Raheem Sterling, majd később klubtársa, Phil Foden és a Chelsea középpályása, Mason Mount is! Azonban a frissesség hiányzott a hazai csapatból, ezzel ellentétben a magyar együttes kellően éles volt, lecsapott az adódó lehetőségekre, ráadásul a magyar cserék kiválóan szálltak be, az NB I gólkirálya, Ádám Martin ezúttal gólpasszokkal jelentkezett, Gazdag Dániel pedig góljával végleg kiütötte a házigazdát: Anglia-Magyarország 0-4! 

 

Gazdag Dániel (b) állította be a 4-0-s végeredményt  (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Gazdag Dániel (b) állította be a 4-0-s végeredményt (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

A 2000-es években nem voltak elkényeztetve a magyar futballbarátok, egy-egy kiváló eredményt kiábrándító játék követett! Az elmúlt 22 évben ilyen erős ellenfelet, a közvetlen élvonalba tartozó riválist csak elvétve sikerült legyőzni. Sokaknak beugorhat, amikor 2004-ben Németországot Torghelle Sándor duplájával verte a válogatott, a vb-győzelem után még kényelmesebb olaszokat pedig 2007-ben csípte le a csapat a régi Puskásban, de barátságos mérkőzésen! És habár ez sem vb- vagy Eb-selejtező volt, de ez a Nemzetek Ligája-összecsapás igenis tétmeccs volt! Ha az angoloknak nem is jelent akkora kihívást egy fárasztó, hosszú szezon végén, azonban a magyar csapat ellen egy ilyen súlyos vereséget nem tesznek ki az ablakba… A nemzeti tizenegy ismét megmutatta, hogy van karaktere, tartása, stílusa és a jó teljesítményhez nagyszerű eredmény is párosult!

Talán túlzó, hogy ez az évszázad mérkőzése, de azért van még 78 esztendő, hogy ilyen vagy még nagyobb bravúrt hajtson végre a csapat. Bízzunk abban, hogy azért le lehet tolni a dobogó éléről ezt a sikert és nem is kell rá olyan sokat várni!

Mindenesetre kedden ismét jó volt magyar szurkolónak lenni, jöhet a hasonló folytatás!

További programok »

Publicisztika

Advent van, és már öt perce boldog vagyok! – jegyzet

Az orrom elé nézve bandukoltam a csabai utcákon, cikáztak a fejemben a gondolatok, hogy ekkor oda kell mennem, akkor ezt kell elintéznem, nyakamon egy határidő, pedig jó lenne már otthon lenni, adventi koszorút készíteni, és kicsit a lelkemet is készítgetni az ünnepre. Úgy éreztem, mintha egy hatalmas, nehéz zsákot cipelnék, amikor megláttam őt.
2024. december 1. 10:33
FEL