2022.07.03. Apanapló - XXVII. rész - Félszavakból is
A nagyobbik gyerek egyre többször fanyalodik rá az anyanyelvére – húsz hónaposan mondjuk illik is neki. Artúr mind mozgás, mind duma tekintetében viszonylag későn érő, de korán érző kölök, azaz hamarabb érzett rá az iméntiek fontosságukra, minthogy azokat a gyakorlatba ültette volna. Az ugye világos, hogy aki még járni sem tud, az ne akarjon futni, na de egy fejlődő kisgyermeknek igazán nem szép dolog azt mondani, hogy tartózkodjék a sztentori hangon előadott nagymonológoktól, pláne ha még éppen csak gagyog.
Mert a perspektíva a fontos. Egy szülő – főleg az, aki a nyelvvel foglalkozik, netán abból is él – fontosnak tartja, hogy mely szavak ragadnak rá először a csemetéjére. Ismerek olyan háztartást, ahol az időnként gyakran kissé nagyon szabadon fogalmazó ősök összeszorított farpofával szurkoltak, hogy a gyerek a bölcsődei közösségbe érve ne éppen azzal a sűrűn forgatott kötőszóval mutatkozzon be, amely az őskorban még indulatszóként kezdte pályafutását. A gyerekre azonban menthetetlenül ragadnak a dolgok, és ezt kifejezetten nagy élmény látni.
Artúr mostanában ugrásszerű fejlődésen megy át a beszéd tekintetében: rengeteg szónak tudja a felét! Az áfonya például áf, a flamingó fla, és a pók is csak azért pó, mert szegény pára még nem tudja, hogy egy magánhangzóval nehéz szótagolni. De a lelkesedés töretlen, úgyhogy ub(orka), bál(na), di(nnye) és társai tömött sorokban várakoznak a nyelve hegyén. És persze számos olyan is akad, amit viszont hálistennek egészében mond ki: ott, oda, alszik, kávé, köszi, szia, tessék, kuki, jajj, hoppá, keksz, alma, és természetesen a legfontosabbak: anya és apa.
Vilmosunk még csak tanulja a kutyafittyet: egyelőre mindössze a panaszos gügyögést sikerült elsajátítani, mert a bátyja azért amikor tudja, edukálja e tekintetben is. De ő még ráér, őt szavak nélkül is értjük – az anyja legalábbis –, a lényeg viszont az, hogy Artúrt most már félszavakból is.
Az előző bejegyzést ide kattintva olvashatja.
