2020.08.24. Apanapló - VIII. rész - Fordulópont
Ödön – a feleségem applikációja szerint – jelenleg banánfürt méretű. Egy másik applikáció szerint viszont akkora, mint egy tatu. (Mármint a kis emlős övesállat, nem a rosszemlékű orosz együttes.) Hogy három vagy kilencöves, nem tudni, ahogy azt sem, hogy most akkor hány banán is van azon a fürtön. Kedvesem a pocak súlya alapján egy tizenötös pakkra tippelt, de mondtam neki, hogy ennek a valószínűsége a nullához konvergál. (Szeretek felvágni előtte ilyen matematikai kifejezésekkel, jóllehet jelentésük előttem is homályos.)
A minap kértük a gyereket, hogy döntse el: banánfürt lesz-e vagy tatu. Vagy-vagy, entweder-oder – ezt mondta Søren Kierkegaard is, igaz, ő dánul (enten-eller). Ödönnek jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a szülei hülyeségeivel foglalkozzon. Gyermekünk most szűkülő életterével küzd, ugyanis tudja, hogy előbb-utóbb rajta a sor: be kell "fordúlnia", mint Petőfinek a konyhára. Az édesanyja már különböző csalogató technikáknak is utánanézett. Mint megtudtam, létezik az “erre csörög” prenatális verziója, a teljes sötétben elkövetett hasalji zseblámpázás. Elképzeltem magam, ahogy az anyahajókon szolgáló, a repülőgépek fedélzeti mozgatását irányító altiszteket megszégyenítve, rikító sárga dzsekiben (bár ez a sötétben okafogyott), lendületes karkörzéssel orientálom a gyereket a helyes irányba. Ezt a kedvesem is elképzelte, így gyorsan lemondott erről a megoldásról. Ettől persze még Ödönnek be kell fordulnia, úgyhogy a feleségem naponta sétál, időnként négykézláb mászik és sűrűn kérleli a gyereket. Ez utóbbira csemeténk igyekszik odafigyelni: egyre empatikusabban rugdos, jelezve, hogy akar ő, csak legyünk türelemmel. Elvégre élete első fontos lépésére forgására készül, azt meg nem szabad elhamarkodni, igaz?
Az előző részt itt olvashatja.
