2020.07.24. Apanapló - II. rész - A huncut
Ödön mostanában sokat mocorog. Persze nem Ödönnek hívják, de valahogy mindig ez jön a számra. Mondjuk ennyi erővel akár Ödönnek is hívhatnánk, de – és elnézést kérek minden tényleges Ödöntől – nem akartunk előre elbánni a gyerekkel. Szóval, a mi kvázi-Ödönünk sokat mocorog és ezt a tevékenységét általában azokra az órákra tartogatja, amelyeket az édesanyja szeretne hólyagnyomás-mentesen eltölteni. Ödön azonban huncut. Rájöttünk, hogy már most gyakorolja az aljas indokból elkövetett szelektív hallás bűntettét. Ha az édesapja, ráhajolván a pocakra, a nevén szólítja (amelyet egyenlőre fedjen jótékony homály), Ödön a füle botját sem mozdítja. Ezt többször eljátszotta, mi pedig nem győzünk szemrehányást tenni neki, bár lassacskán kezdünk belenyugodni abba, hogy a gyerek már most hülyére vesz minket. Szóval mozog, amikor nem kéne és nem mozog, amikor kéne, legalábbis szerintünk.
Ödönünk sajátos modus operandiját persze leginkább az édesanyja szenvedi meg, én legtöbbször csak kibicelek, mondhatni szekunder áldozat vagyok. Ha már nagyon aggódunk a gyerek mozdulatlansága miatt, elővesszük a csodafegyvert: a szívhangfigyelőt. Ezt még Ödön sem tudja átverni, így amikor ráhallgatunk gyanútlan utódunkra, a folyamatos és erőteljes *bumm-bumm-bumm* elárulja. Ilyenkor megnyugszunk és tovább hallgatjuk, mert ez a valaha volt legszebb bumm a világon.
Az előző részt itt olvashatja.
