Anno 1920 - Békéscsaba és a világ 1920. július végén

Július végén is akadtak olyan hírek Csabán, amire felkapták a fejüket az olvasók. Valószínű, hogy sok hadviselt 101-es katona döbbent meg az olaszokat dicsérő cikken… Kun Béla menekülését szinte napról-napra nyomon lehetett követni a Körösvidékben és a csabaiak végre megtudhatták, hogy mivel vádolják díszpolgárukat. Elkezdődött a járdák felújítása és a Kossuth-szobor környezete is megszépült.

Külpolitika – Az olasz-magyar barátság kezdete

Furcsa hírrel köszöntötte olvasóit a Körösvidék 1920. július 20-án a címlapon. Azt gondolom, hogy sok kiszolgált, sebesült katona gondolta át olvasás közben, hogy mi is történt vele az olasz fronton pár évvel azelőtt. Arról az országról írtak ugyanis pozitívan, mely a háborúban a monarchia hadseregének (benne a 101-es csabai katonáknak) egyik legnagyobb ellensége volt, annak az országnak a barátságáról írtak, mely sok-sok tízezer magyar katona életét oltotta ki a Nagy Háború során. Nem véletlen, hogy az egyik legismertebb első világháborús katonadalunk (Felmegyek a doberdói nagy hegyre) is az olasz harctér szenvedéseiről szól.

Olaszország az első világháború kirobbanásakor semleges maradt, bár akkori szövetségesei (Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia) hadban álltak. Azonnal megkezdődtek a tárgyalások, mind az központi hatalmak, mind az antant képviselőivel, hogy mely szövetség oldalán harcoljanak. Mivel az angol-francia fél több területet ígért győzelem esetén az olaszoknak (Dalmácia egy része, afrikai német gyarmatok), ezért 1915-ben az ellenség oldalán léptek be a háborúba. Természetesen ezt a magyar közvélemény árulásként fogták fel, mivel az olaszok megszegték a Hármas Szövetségben tett ígéreteiket. Az első világháborúban elkeseredett, hatalmas áldozatokkal járó harcok alakultak ki az olasz fronton a több ezer méter magas hegyekben. A békéscsabai 101. császári és királyi gyalogezred katonái is sokat harcoltak itt és 1918-ban innen indulnak vissza Csabára.

Miről is szól a Körösvidék írása? A két nép viszonyát „történelmi barátságnak” nevező cikk bemutatja azt, hogy miért is volt kénytelen belépni a háborúba Olaszország, gyakorlatilag úgy beállítva, hogy „egy elhibázott politika és a Habsburg-ház kapkodó uralmának áldozata volt”. Ausztria a hibás, az osztrák diplomácia baklövései miatt „Nekünk kellett kifizetni azt a számlát, melyet a világ Ausztria őrületes tobzódásáért hozzánk benyújtott.” . A cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy a két országnak vannak közös érdekeik (Fiume) és reméli, hogy „a mindenkori magyar kormányok megértsék ezt a hallgatólagos jóindulatot és észrevegyék Itália szándékát, mely óriási segítség a mi szalmaszál utáni kapkodásunkban”. A magyar kormányok természetesen figyelték Olaszország külpolitikai törekvéseit és találtak is egy közös „ellenséget”: Jugoszláviát, mellyel szemben mindkét országnak voltak területi követelései. Ez a közös cél vezetett ahhoz, hogy 1927-ben aláírták az olasz-magyar barátsági szerződést.

Belpolitika - „De szeretnék, de szeretnék Kun Bélával beszélni!”

A csabai újságban száz évvel ezelőtt, ezen a héten nem kevesebb, mint 10 cikk foglalkozik Kun Bélával, volt, hogy egy napon több írásban is. Ki is volt ez az ember és miért szerepelt ilyen gyakran a Körösvidékben? Az első világháborúban orosz fogságba esett Kun hamar „megfertőződött” a kommunista eszmékkel, olyannyira, hogy őt küldte vissza Lenin Magyarországra, hogy alakítsa meg a Kommunisták Magyarországi Pártját. 1919. március 21-én kerültek vezetésével hatalomra, ekkor kezdődik a Magyar Tanácsköztársaság véres időszaka. Békéscsabán alig egy hónapig voltak hatalmon a kommunisták, de őseink a román megszállást „kapják cserébe”. A Tanácsköztársaság 133 nap után elbukik, innen kezdődik Kun Béla menekülése, amit Kosztolányi Dezső: Édes Anna című regénye elején is megörökít: „Kun Béla repülőgépen menekült az országból. Délután - úgy öt óra felé - a Hungária-szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek. Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjairól vastag aranyláncok lógtak. Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült, s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére, és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság téren, valami Patz nevezetű - Patz Károly József - meg is találta. Legalább a Krisztinában ezt beszélték.”. A Körösvidékben a cikkek főcímei a következőkről számolnak be: július 20: „Diplomácia tárgyalás Kun Béla ügyében” és „Kun Béla Oroszországban”; július 21: „Hogyan menekült Kun Béla”; július 22: „Kun Béla – nyugati ügyek népbiztosa”; július 23: „Kun Bélát most kezdik üldözni” és „Kun Béla Moszkvában”; július 23: „Kun Béla fel akarta lázítani a Lys Bois legénységét”; július 24: „Kun Béla kiadatását kértük” és „Megvagy!”.

Ez utóbbi a címlapon jelent meg és a következő gondolattal kezdődik: „Megvagy hát végre, te átkozott, ki véres kezeddel belenyúltál lelkünk legmélyébe, hogy kiszakítsd onnan minden érzésünket, kitépd hazánk iránt való szeretetünket, anyáink, apáink iránt érzett tiszteietünket;”. Az írásban a szerző több mindennel vádolja a kommunista vezért: gyilkosság, lopás, terror és válogatott jelzőkkel illeti a volt külügyi népbiztost: „gyilkos, gazember, púpos véreb” és ”spirituszba és múzeumba való ördögi lény!”. Ausztria is megkapja a magáét, mert segített Kun Bélának Moszkvába menekülnie: „a rothadt, bűzlő, véres vörösségbe burkolódzott Ausztriának”.

Mi is történt valójában, hogyan került Kun Béla Moszkvába? A Bécsbe menekülő Kun kiadatását már 1920 januárjában kezdeményezte a magyar külpolitika, köztörvényes bűncselekményekkel (rablás, gyilkosság, lopás, pénzhamisítás) vádolva meg. A válasz viszont mindig elutasító volt, ez köszönhető hazánk gyenge érdekérvényesítő képességének és annak is, hogy a nyugat-európai szociáldemokrata mozgalmak Kun Bélát inkább üldözöttnek, mint bűnösnek tartották. A kommunista vezér közben Németországba ment, innen is kérte kiadatását a közben megalakuló Teleki-kormány, de a magyar futár lekéste a vonatot (!) és közben Kun már elindult Szovjet-Oroszország felé, ahol nagy örömmel fogadták. „Lenin édes fiának szólította”, illetve „nagy csapatszemlét tartottak tiszteletére”. A véreskezű kommunista sorsát azonban nem kerülhette el, a sztálini tisztogatás 1939-ben vele is végzett.

Botrány – A Hazay-Sternschuss-ügy részletei (folytatás)

Dr. Hofmann Károly gyulai ügyvéd, Hazay-Sternschuss János védőügyvédje több laphoz is eljuttatta levelét, melyben kifejtette álláspontját védence ügyével kapcsolatban. A Körösvidék azonban nem volt hajlandó közölni az írást, mert „1. Azért, mert a mi lapunkban — ellentétben a védő állításával — Sternschussról semmiféle fantasztikus híradás meg nem jelent, még a közönség általános kérésére sem, 2. de még ha jelent volna is meg valami téves hirt, azt sem tartoznánk helyreigazítani az ítélet kimondásáig, sőt ez után is csak birói itélet alapján.”. Az ügyvéd levele helyett „hiteles adatok” alapján közölték a letartóztatott díszpolgárra vonatkozó ismereteiket. A hosszú cikkben részletesen közlik azokat a vádakat, melyek Hazay-Sternschuss Jánossal szemben felmerültek.

A legelső szerint Fojtik György, aki orosz fogságból került a csabai hadikórházba három társával együtt Hazay-Sternschuss kérésére 1919-ben gyilkolta meg Budás Mihály őrmestert, aki a háború alatt a 46-os gyalogezredben szolgált. A gyilkosságra történő felbujtás Békéscsabán egy „barátságos beszélgetés” keretében történt, miközben az ezredorvos „az asztalán levő gyorsforralón tejeskakaót főzött részükre.”. A gyilkosság után 100 korona jutalmat kaptak a gyilkosok. Idén (1920-ban) viszont, a közben Budapestre távozó Fojtikot a csabai vasútállomáson igazoltatták és 16 000 koronát találtak nála. Vallomásában a gyilkos elmondta, hogy 40 000 koronát kapott hallgatása fejében Hazay-Sternschuss Jánostól. Fojtik arról is beszámolt, hogy az ezredorvos „szidta a jelenlegi közállapotokat, dicsérte a vörös uralmat, hangoztatta, hogy Horthy nem más, mint egy közönséges piszkos gyilkos! aki egymásután tünteti el az embereket.”.

A másik vád szerint „szerint Sternschuss Andó helybeli építészt lezáratta, egy pincébe, mert civil nadrágban jelentkezett előtte s állítólag kihívóan viselkedett.”. Andót meg is verette, úgy, hogy „a kiáltozása felhallatszott a pincéből az emeleti folyosóra.”.

Egy öngyilkosságot is a vádlott számlájára írtak. Mivel sok fenyegető levelet kapott Hazay-Szternschuss, az egyik feladóját kinyomoztatta és hazahozatta a harctérről. Csabán elzárással büntette, akit „Egy reggel alsónadrágjára felakasztva találták meg”.

Ezen kívül hamisított rokkant és nemzetőr nyugták írásával; 200 szarvasmarha, 500 kincstári ló és 6 vagon alma áron alul történő eladásával és a befolyó pénz elsikkasztásával; és a híveinek illegálisan osztogatott ajándékokkal is vádolták. „Ezeket az adatokat a vallomások alapján irjuk, minden hozzáadás, vagy ferdítés nélkül.” fejezte be írását a Körösvidék.

A hír országosan is ismert lett. Az Est című budapesti bulvárlapban 1920. július 21-én közöltek összefoglalót az ügyről, mely írás majdnem azonos a csabaival, de itt közlik az ügyvéd nyilatkozatát is. Ebből kiderül, hogy ügyfele, aki veseproblémákkal fekszik a gyulai kórházban, tagadja a vádakat „és emelt fővel áll az ellene tornyosuló vádiakkal szemben és ártatlansága tudatában rendíthetetlen bizalommal várja a független és pártatlan bíróságok fölmentő Ítéletét.”. A botrányos bűnügy bonyolultságát mi sem jelzi jobban, mint a Kecskeméti Közlöny című politikai napilapban megjelent pár sor: „Sternschuss kihallgatása során mind a két gyilkosságot beismerte.” (folytatjuk)

Helyi hírek – Járdarendelet

Csabán a járdákkal kapcsolatos probléma a kezdetektől gondot jelentett az itt élőknek. Munkácsy Mihály írja visszaemlékezéseiben, hogy 1852-ben járda hiányában az ”utcára csak csizmában lehetett kilépni, azt is jól a lábhoz kellett szíjazni. Mert ha nem, a csizma ott ragadt a sárban és a láb belesüllyedt a pocsolyába.”. Ekkor, mivel a tégla drága volt, „a házak előtt két sor párhuzamos palló, egyik a jövőnek, másik a menőnek. De csak a jobb módot jelentő városnegyedben van így, ahol a falu arisztokráciája lakik.[…] És a palló mellett a halál leskelődik, különösen az országút felé, ahol félméteres-méteres szélességű árok húzódik végig.”. Valamit tenni kellett az elöljáróknak, ezért elrendelték a téglajárdák kiépítését. Bár Békéscsabán a mai napig több helyen van még ilyen típusú járda (és e sorok szerzője gyerekkorában gyakran szedegette ki a téglák között kinőtt gazt a Thurzó utcában), 1920-ra a helyzet tarthatatlanná vált.

A Körösvidék szerint a téglajárdák „szégyenfoltjaink legsulyosabbikainak egyikét alkotják.”. A csabai képviselőtestület közgyűlésen tárgyalt a járdaépítési szabályrendeletről, melynek értelmében a cél: „eltávolítani mindenünnen a téglajárdákat s aszfaltba vagy betonba burkolni az egész várost”. A háború utáni anyaghiány (beton, aszfalt) azonba még nem tette lehetővé, hogy mindenhol lecseréljék a téglát ellenállóbb anyagra, azért „három osztályba sorolja a tervezett szabályrendelet az utcákat, melyek forgalmásságuk és fekvésük szerint kapnának több-kevesebb, illetőleg szélesebb vagy keskenyebb járdát.”. A lap hosszasan sorolja a beton/aszfalt járdák előnyeit: nem lesz sár, nő a forgalom – ezáltal a ház értéke is, esztétikusabb lesz az utca képe. Természetesen a csabaiakat az érdekelte legjobban, hogy ki fogja fizetni a költségeket, de erre is megvolt az újságnak a válasza: „A járdaépítés költségei különben sem fognak semminemű túlterhelést jelenteni viselőikre, hiszen köztudomásu dolog, hogy a házak és telkek forgalmi értéke az utóbbi időkben olyan szédületes sebességgel nőtt meg kimondhatatlanul nagy összegekké, hogy azok mellett a járdaépítéssel járó kiadások csak apró fillérekké zsugorodnak össze.”.

Szemle -Kossuth tér

A békéscsabai Kossuth-tér az újratelepítés (1718) óta a település központjában található, majdnem négyszögletes közterület. Az 1745-ben felépülő Evangélikus Kistemplom, majd az 1824-ben elkészült Evangélikus Nagytemplom határolja az egyik irányból, míg a település egyik legmagasabban fekvő (így árvízvédelmi szempontból a legjobb helyen lévő) tér hamar körbeépült házakkal. Kezdetben Templom tér volt a neve, majd Ártézi kút térre keresztelték át és 1892-ben kapta a ma is használatos Kossuth tér elnevezést. 1905-ben, Kossuth Lajos születésnapján (szeptember 19) állították fel ide a település első köztéri szobrát, melyet Horvay Károly munkája. A szobor átadásáról legrészletesebben a Kis Újság 1920. szeptember 20-i száma számolt be. Eszerint a csabaiak „mely ha nyelvben még nem is teljesen magyar, szívben érzésben, gondolkodásban teljesen olyan, mint a nagy Alföld magyarsága.” már 1904-ben elhatározták, hogy szobrot emelnek a kormányzó tiszteletére.

A szobor avatására Békéscsabára érkezett Kossuth Ferenc, Kossuth Lajos fia is, akit Áchim L. András fogadott a Városháza dísztermében. Szeptember 19-én szinte az egész várost nemzeti színű lobogókkal díszítették fel és a vidéki küldöttségek lassan megtöltötték a főteret. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, majd a Városházán díszközgyűléssel folytatódott, melyen Áchim Tamás csabai bíró mondott beszédet. Az elöljárók ezután csatlakoztak a több ezres „néptömeggel”, mely a téren gyülekezett. Itt, a leleplezésre váró szobornál Szalay József, a szoborbizottság elnöke ismertette a szobor történetét, majd Fábry Sándor alispán beszéde következett „amely után lehullott a lepel a szoborról, amely életnagyságban tünteti fel Kossuth Lajost, amint jobb kezét szivére szorítja, bal keze pedig kardja markolatján fekszik, szónoklás közben örökitve meg öt.”. A leleplezés után Kossuth Ferenc lépett az emelvényre és többek között a következőket mondta: „Ez a szobor nem más, mint ércbe öntött igazság, mint az ige, a hazafiság és a törhetetlen elhatározás. Nem nyugodnék addig, amíg mind amaz eszme meg nem valósul, amelyet ő hirdetett és mi, akik az ő nyomdokain járunk, nem pihenünk meg addig, míg a szobor ajkain el nem hangzik a fohász: Istenem, meghallgattad imámat, boldoggá tetted a magyar hazák.”. A koszorúzást követően (ahol „Békés, Arad, Bihar, Csanád es Csongrád vármegyék, továbbá Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Gyoma, Mezőberény, Orosháza, Szarvas, Földvár, Szentes városok, számtalan testület és küldöttség” helyzete el koszorúit) a vendégek a nagyvendéglő dísztermében lakomát tartottak. Természetesen a szobrot felállítók gondoskodtak az alkotás környezetéről is, füves területtel és alacsony kerítéssel kiemelve a környezetéből.

1920-ra azonban a „szobrot körülvevő kerítésnek már csak egynéhány meredő faoszlopa van meg, a füvet rég leégette a nap, vagy letaposták a kegyelet iránt érzéketlen járókelők.”. A tér rendezése megtörtént, amira azért is szükség volt, mert nagyon sok csabai eseménynek adott otthont a terület: Ébredő Magyarok népgyűlése, Hadviseltek nagygyűlése, Horthy Miklós látogatása.