Országos hír – Fizetni kell
A háború már véget ért, de az aláírt trianoni béke gazdasági következményeit még 1922-ben is nyögte az ország. Ezzel foglalkozott a Körösvidék 1922. március 19-én címlapján, amikor az antant jóvátételi követeléseinek ellentmondásait boncolgatta. A legnagyobb ellentmondást abban látta a csabai újság, hogy a békeszerződésben megfogalmazott „élőállatkövetelés” mellett a megszálló hadseregek fosztogatásai is hatalmas kárt okoztak az országnak.
Nem véletlen, hogy a Körösvidék ezzel a témával foglalkozott, hiszen Békéscsaba is megszenvedte a román megszállást. Mindennek következtében „teljesen ki vagyunk fosztva”, ennél fogva a győztesek követelése nemcsak „égbekiáltó igazságtalanság”, hanem „gazdasági lehetetlenség” is. Óriási hiány volt Magyarországon az igásálatokból, mert „a háború és az azt követő események a lovak számát annyira csökkentette, hogy évek munkájára lesz szükség, amig a régi nívóra emelkedhetik lótenyésztésünk”. A Trianonban megkötött béke értelmében Romániához került „2,2 milió szarvasmarha, 3 5 millió juh, majdnem 2 milió sertés és több mint fél millió ló”, Csehszlovákia „másfél millió szarvasmarhát, ugyanannyi juhot, egy millió sertést, több mint negyedmillió lovat” kapott. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (a későbbi Jugoszlávia – a szerk.) „félmillió szarvasmarhát, 300 ezer lovat, több mint egy millió sertést 600 ezer juhot” kapott a területekkel együtt, míg Ausztria „félmillió szarvasmarhát, 130000 sertést, 75000 lovat” szerzett így. Magyarországot mindeközben azzal vádolták meg szomszédai, hogy mivel kivitelre is szállít állatokat, ezért biztosan sok-sok felesleggel rendelkezett. A Körösvidéknek erre is volt elfogadható válasza: „Az az elenyészően csekély állatkivitel, amelyet a szó szoros értelmében a szánktól vontunk el s amely kivitel meg sem közelíti értékben egyéb, a mezőgazdaság életszükségletére való behozatalt — még mai csekély- állatállományuknál sem jöhet számításba és legfőbb elősegitője a takarmányhiány”. Száz évvel ezelőtt szinte az egyetlen „teherbíró adófizető elem a mezőgazdaság” volt. Ezért is nagyon kellett vigyázni arra, hogy megmaradjon, és ne kerüljön olyan állapotba, hogy ne tudjon adót fizetni az államnak. Az elkövetkezendő időszak azonban voltak pozitív lehetőségei is, egy ilyen példával fejezte be a békéscsabai újság a cikket, mely szerint a „Budapesten most ^megnyílt tenyészállatkiállitás, melylyel lapunk más helyén foglalkozunk, biztató kilátásokat nyújt a jövőre, de éppen ez igazolja, hogy ami még megmaradt, meg kell óvnunk mindenáron”.
Szó szerint – Tavaszi munkák a kertben
„Jelenlegi gyümölcsfa állományunknak mintegy 50—60%-a különböző élősdi gombabetegségtöl szenved, minek következtében az elvénülésből eredő pusztulás százalékát jóval felülmúlja az ebből eredő veszteség. A mostani viszonyok között, sajnos nem rendelkezünk annyi telepítésre alkalmas gyümölcsfa csemetével sem, mint amennyivel legalább az elvénülésből származó veszteséget pótolhatnánk, nem is szólva a külömböző betegségek kártételéből származó hiányok pótlásáról. Ezek pótlása máról-hónapra nem is történhetik meg.
Igen nagy súlyt, kell tehát helyeznünk arra, hogy a meglévő teimőfáinkat a legnagyobb gonddal ápoljuk, s evégből a rajtuk élősködő különböző betegségekkel szemben az erre alkalmas anyagokkal védekezzünk.
Felhívjuk tehát az érdekelt termesztők figyelmét e számos betegség között főként a gyümölcs-penészre, (Monilia), amely főként a cseresznyén, meggyen, szilván, őszi és kajszin barackon, valamint az almán és körtén okoz nagy károkat; részint azáltal, hogy az érett és félérett gyümölcsöket elrothasztja, valamint a lombozatot, a virágot és a hajtásokat is elpusztítja. Továbbá az úgynevezett varasodásra (Fusicladium), mint az almának és körtének termését, lombját és fás részeit megtámadó és meglehetős súlyos károkat okozó betegségre.
Nem kevésbé érzékeny károkat okoz a szilván az úgynevezett Ievéllikasztó (Polystigna), amitől annak lombozata idő előtt lehullik, továbbá nagy károsodást okoz a szilván és őszi barackon a levélfodrosodás (Taphsina), amely őszi baracknál nagymértékben elősegitője a mézgásodásnak is. Igen elterjedt, — különösen sürü állású és mély fekvésű gyümölcsösökben — a különböző lisztharmat betegség is az almánál külön is megemlítve a (Sphaerothecát), amelyek a különböző gyümölcsnemeken egyaránt fellépve ugy a terméseikben, mint egyéb zöldrészeiben sokszor igen tetemes károkat okoznak. A lisztharmat betegségek között különösen a köszméte amerikai lisztharmat betegségre hívjuk fel a kertészkedő és gazdaközönség figyelmét, mely az utóbbi 10—15 esztendőben sok helyen úgyszólván lehetetlenné tette a köszméte termesztését. Ugy az itt felsorolt, vagy meg nem nevezett súlyos, vagy kevésbé súlyos károkat okozó betegségekkel szemben külömböző védekezési eljárásokkal, a legtöbb esetben sikeresen, védekezhetünk, azonban az eredmény mindenkor a lelkiismeretes és szakszerű végrehajtáson múlik. A többtermelés szempontjából igen nagy fontossága van az állandó növényvédelemnek, mert e nélkül eredményes gyümölcstermesztést nem folytathatunk. Hogy mik azok az eljárások és módozatok, amelyekkel a védekezés végrehajtható, ennek megállapítására a m. kir. növény- élet és Kórtani állomás a hivatott s annak vezetősége a hozzáfordulóknak a gyakorlati növényvédekezés terén bármikor díjmentesen megadja a kellö szaktanácsot. Az állomás a fenti betegségeken kivül a mezőgazdaság és kertészet körébe tartozó egyéb növényi betegségekre vonatkozólag is szakszerű felvilágosítással szolgál.”
Országos hír – Nem éppen dicsőséges 133 nap
Érdekes olvasmánynak tűnik minden olyan írás, melyben a kortársak ítélik meg a történelmi eseményeket. Ilyenkor természetesen pro és kontra is elhangzanak vélemények, vannak, akik elismerik – és vannak, akik támadják az adott történéseket. Nem volt ez máshogyan 100 évvel ezelőtt sem, amikor a Körösvidék hasábjain a Tanácsköztársaság eseményeit értékelték három év távlatából. 1922. március 22-én jelent meg a lap vezércikkében egy vélemény a kommunista hatalomátvételről.
A cikk elején a márciusi évfordulókról volt szó, ekkor ünnepeljük a március idusán kirobbant forradalmat, ebben a hónapban „Kossuth örökre lehunyta szemét”. És ez volt az a hónap, amikor is a Kun Béla vezette magyarországi kommunisták átvették a hatalmat, vagy ahogy a csabai lap fogalmazott „mikor Károlyi és bandája „átadta a hatalmat" Kun Béláéknak és vörös hordájuknak”. (A hatalomátadásról a történészek véleményei megoszlanak – a szerk.) 1919-ben március 21-én nem volt tavasz, folytatódott a cikk. Ellenkezőleg: „Az eget szürke, ólmos felhők takarták s hűvös szél söpörte végig a piszkos utcákat Budapesten”. Ilyen időjárási körülmények között kiáltották ki a „proletáriátus diktatúráját”. Ami ezután következett 133 napig, az minden volt, csak jónak nem nevezhető. Mindezt a kortárs így látta, láttatta: „A szennyes, vörös áradat elöntötte megmaradt csonka országunkat. Behatolt a családba, beszennyezte a templomot. Az irtózat lett az ur a lelkeken! A vörös számum ráfeküdt mindenre, megsemmisített mindent, ami szép, ami nemes s megbénította erejét a magyarságnak […] S ezt a sok borzalmat is március szülte”. Fontos megemlékeznünk minderre, fontos, hogy ne felejtsük az akkor történteket, mert meg kell akadályoznunk, hogy a kommunizmus újra teret nyerjen hazánkban – folytatta a Körösvidék. Mindenki feladata, hogy megakadályozzuk azt, ami 1919. március 21-én nem sikerült. A magyarság őrködik és nem felejt! – zárult a cikk. Békéscsabán a kommunista hatalom nem tartott 133 napig. Nem voltak őseink szerencsések, mert a román bevonulás vetett véget a diktatúrának…
Kommentár nélkül
Forrás:
Körösvidék:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1922_01-03/?pg=300&layout=s
