A fürdővárosi intézménybe Tim Hunt és Dennis Lo mellett, David Weinberg, a philadelphiai Fox Chase Rákközpont Orvosi Osztályának elnöke és Hegyi Péter, a Nemzeti Tudósképző Akadémia programigazgatója is ellátogatott.
– A tudás, a műveltség viszi előre a világot – mondta Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere. Mint mondta, az önkormányzat stratégiai célja, hogy támogassa azokat az iskolákat, ahol a tehetséggondozás működik, támogassa azokat a diákokat, akik tehetségesek, szorgalmasak és a tanulással kívánnak az életben érvényesülni. A városvezető kiemelte: Gyula a vármegye egészségügyi központja, ezért a városnak érdeke, hogy az orvosutánpótlást is támogassa.
– Van egy nagyszerű országos program, a Nemzeti Tudósképző Akadémia programja, amelynek a lényege az, hogy azoknak a diákoknak, akik az orvostudomány területén kívánnak továbbtanulni – elsősorban orvosnak, vagy éppen a határterületeken, gyógyszerésznek, vagy biológus- vagy vegyész kutatónak – számukra biztosítanak olyan speciális képzéseket, amelyekhez középiskolásként nem férnének hozzá. Ezekkel pedig bevezetik őket a tudományos kutatások világába is, mert az is cél, hogy már ilyen idős korban megismerjék a tudományos kutatás szépségét, izgalmait. Hátha kedvet kapnak és a tudós pálya felé orientálódnak – fejtette ki Görgényi Ernő.
Zámori Ida főigazgató elmondta, a program egyik nagyon fontos eleme a tanulók Nobel-díjas tudósokkal való találkozója, ahol a diákok beszélgetnek vendégeikkel, akiktől nagyon hasznos és érdekes előadásokat hallgathatnak.
– Tehetséges biológia, fizika, azaz természettudományi tantárgyak iránt érdeklődő diákokat kínálunk meg ezzel a nagyon különleges programsorozattal, amely egy egész tanéven átívelő, több tanévet felölelő program. Ebben lehetőség nyílik arra, hogy a tehetséges diákjanink megmutassák azt, mire is képesek, ez pedig esetleg a későbbiekben tudja segíteni őket abban, hogy ha valamilyen egészségügyi pályára szeretnének kerülni, akkor akár többletpontot is tud jelenteni számukra – foglalta össze Zámori Ida.
A diákok nagy izgalommal várták a találkozást, hiszen a különleges esemény kihathat a további tanulmányaikra is. Vörös Barnabás, az iskola tanulója aláhúzta, olyan különleges személyekkel tudnak a diákok találkozni, ami nem mindennapos.
– Én még nem találkoztam Nobel-díjas tudóssal, ma pedig szerencsém lesz közvetlen kérdéseket feltenni neki. Ez még jobban ösztönöz arra, hogy tanuljam többet a tudományokat, mert nagyon sok mindent lehet belőlük nyerni az életben – foglalta össze az intézmény végzőse.
A világhírű vendégek először a természettudományi laborba látogattak el, hogy a megnézzék a diákok munkáját, amelybe ők maguk is becsatlakoztak, emellett tanácsokkal is ellátták a nebulókat. A tudósvilág képviselői később pódiumbeszélgetésre várták a diáksereget, ahol a tudományos kutatások mellett, személyes kérdéseket is megválaszoltak.