A Kárpát-medence legjobbjai versengenek Gyulán

2023. február 24. 14:48 | Fajó Attila

Harminchatodik alkalommal rendezik meg az Implom József, gyulai nyelvészről elnevezett középiskolai helyesírási versenyt. A megmérettettés Kárpát-medencei döntőjének Gyula városa, azon belül az Erkel Ferenc Gimnázium biztosít helyszínt.

A háromnapos verseny nyitóünnepsége a gyulai polgármesteri hivatal dísztermében összegyűlt több száz fős diákság előtt zajlott. Videóüzenetben üdvözölte a megjelent versenyzőket Potápi Árpád János, nemzetpoitikáért felelős államtitkár, aki kiemelte: a magyar nyelv megtartása és ápolása mindannyiunk feladata. 

Köszöntő beszédet mondott dr. Nagy János professor emeritus, a Szegedi Tudomány Egyetem képviseletében, zsűrielnöki minőségben. Beszédében kiemelte, hogy az Implom József helyesírási verseny a megelőző két évben zajló koronavírus-járvány miatt az online térben valósult meg, ám most újra együtt lehet az ’Implom nagy családja’. Külön köszöntötte a külhoni magyarajkú középiskolai diákság kárpátaljai képviselőit. Ők az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus miatt nem könnyű viszonyok közül érkeztek.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere elmondta: az anyanyelv ápolásának hagyománya nemcsak tiszteletadás, hanem egyéni kötelességünk és érdekünk. „Nyelvem határai, világom határait jelentik.” idézte Ludwig Wittgenstein osztrák tudós és filozófus gondolatát.   

Zámori Ida, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium intézményvezetője ünnepi beszédében tovább erősítette az Implom József középiskolai helyesírási verseny előzetesen ismertettet küldetését, illetve köszönetét fejezte ki minden támogató felé, aki az esemény létrejöttét segítette.

Közös nyelvünk összeköt bennünket és most megrendezett rangos verseny kiváló eszköze egy egységes Kárpát-medencei oktatási tér létrejöttének.

Galéria

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL