Olaszországi tanulmányúton vett részt a BSZC tanári kara

2025. március 27. 14:04 | Bere Mátyás

Március 16. és 22. között a Békéscsabai Szakképzési Centrum 21 munkatársa vett részt egy szakmai tanulmányúton a Garda-tó környékén, az Erasmus+ mobilitási projektje részeként.

A Marco Polo Geie, a BSZC hosszú, évek óta megbízható mobilitási partnere gondoskodott a szakmai program megszervezéséről, amelynek fókuszában a helyi gasztro- és agroturizmus állt.

Az úton többek között helyi sajtok érlelési folyamatát, a balzsamecet-készítés művészetét, a helyi gyógyturizmust és a fenntartható módon asztalra kerülő lokális ízeket is felfedezhették, olyan tudást összegyűjtve, mely átadható a Békés vármegyei fiataloknak, nem mellesleg pedig ehhez a tudáshoz valós tapasztalás társul.

 

 

– Minden cégnél, vállalkozónál, akinél jártunk Olaszországban, azt tapasztaltuk, hogy hatalmas hangsúlyt fektetnek a helyi sajátosságok kiemelésére. A helyi termékek, alapanyagok előállítása és felhasználása a helyi munkaerő bevonásával társul. Erre nagyon büszkék az olaszok – fejtette ki Hajdú Nagy Angelika, a BSzC szakképzési referense, majd hozzátette, hogy ezeket a módszereket itthon is lehetne alkalmazni és vélhetően itt is remekül működne, hiszen Békés vármegyében remek termőterületek és fantasztikus alapanyagok találhatóak.

Olaszországban kiemelten figyelnek arra, hogy a termékekhez történetek tartozzanak. Hajdú Nagy Angelika szerint itthon is meg lehetne ezt fogni.

– Hazánkban is a legtöbb cég családi vállalkozásból indult, így pedig a történet sok helyen adott. Mindenkinek megvan a saját története, emlékei, szokásai és ezek felhasználásával itthon is egyedivé és különlegessé lehet válni – mondta a szakképzési referens, majd kifejtette, hogy összességében fantasztikus úton vettek részt. Kiemelte, hogy az egyik napon egy kis családi vállalkozás szőlészetét, borászatát nézték meg. Ott zöldségeket is termesztenek és a saját alapanyagaik felhasználásával működtetnek egy saját kis éttermet is.

 

Galéria

Képek: Marco Polo Geie

 
 
 

További programok »

Friss hírek

Győzött utolsó hazai mérkőzésén a Békés

A PV-CENTRAL Békési FKC 29–28-ra nyert a Ceglédi KK ellen a férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában, szombaton. Cifra Tibor csapata ezzel már biztos, hogy az 5. helynél már nem végez rosszabb pozícióban a szezon végén.
11:16
FEL