Agyolvasó eszközt mutatott be Elon Musk

2020. augusztus 29. 18:54 | behir.hu

Az üzletember Neuralink nevű cége péntek éjjel mutatta be agyi implantátumát. A vállalat ezzel jelentős lépést tett a robotszerű ember létrehozása felé.

Elon Musk pénteken, a YouTube-on mutatta be az agyi tevékenység olvasását lehetővé tévő implantátumot. A bemutatóhoz három hétköznapi disznót használtak. Az első, Joyce névre hallgató állat semmilyen beültetés nem kapott, de a közönség megfigyelhette, hogy viselkedik egy YouTube-videóban szereplő sertés.

A következeő sertés, Dorothy koponyájába már korábban beültették az agyolvasó eszközt, amit azóta eltávolítottak, ezzel is jelezve, hogy a beavatkozás visszafordítható, valamint nem okoz semmilyen látható egészségkárosodást. Végül a Gertrude nevű disznó került sorra, aki már két hónapja viseli magán az eszközt. Rajta sem látszódott a beavatkozás nyomai, ellenben látható volt, hogy milyen agyi aktivitást vált ki belőle az elé borított étel.

Így néz ki az apró méretű agyolvasó.

 

Musk a neurotechnológiai céget 2016-ban alapította.  Céljuk egy olyan interfész megalkotása, amely összekapcsolja az emberi agyat a számítógéppel. Bár az eszköz dizájnaj többször is változott, a letisztultság és a visszafordíthatóság  központi szerepet kapott. A korábbi tervek szerint az implantátum a fül mögött  kapott volna helyet, most azonban teljesen a koponyába simul egy  könnyen eltávolítható, apró csontdarab helyére. Az üzletember azt is elmondta, hogy az eszközzel az emberi elmét idővel a mesterséges intelligenciával kívánja integrálni. A korábban csak science-fiction művekben szereplő technika következő lépései során a fejlesztők az éjjellátás vagy a telepátia megteremtésén dolgoznak

A bemutató teljes terjedelemben itt tekinthető meg:

 

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

Világ

Magyar kutatók fejlesztése teszi hatékonyabbá a genetikai szerkesztést

Gyökeresen továbbfejlesztették magyar kutatók a hat évvel ezelőtt bemutatott prime génszerkesztő módszert. Welker Ervin, az MTA doktora vezetésével a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont genetikusai által kidolgozott új génmódosító eljárás hatékonysága és pontossága messze felülmúlja az összes többi hasonló módszerét.
2025. november 23. 11:24
FEL