A Green képei alkotója, Gyulai Csaba, aki amúgy pesti. A makrófotós igencsak a szívügyének tekinti Robert Capa ars poeticáját, miszerint akkor jók a képeid, ha közel állsz a témához. Csabinak azonban nem kellett a harctérre mennie ahhoz, hogy izgalmas felvételeket készítsen, elég volt csak a zöldbe, azaz a kertjükbe kilépni. Az alkotó amúgy civilben zenész, aki a Napsugár bábszínháznak már kétszer írt muzsikamunkát.
Zöld erdőben de magas a juharfa – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A kiállításmegnyitón Novák Attila képzőművész, vizuálpedagógus megjegyezte, egy zenész teljesen másképp látja a világot. Hozzáfűzte, Lovas Gábor azért kitűnő zenész, mert egy baromi jó festő. A zenének a képiség nagyon fontos része.
– Hány embert sírt már zenére? – tette fel a kérdést. – Rengetegen. Én viszont egy múzeumban sem láttam képek előtt síró embereket. Mert egészen más tudati állapotot hoz létre a kép, és a limbikus rendszerben egészen máshol van a zene góca. Mi a vizualitással valami mást kergetünk. A képiség alapból mindig ott ül a zenész tarsolyában, és azt elő lehet venni.
(Az est folyamán közreműködött: Lovas Gábor – gitár, Soós Emőke – ének; a kiállítás október 20-ig megtekinthető a Békési út 17. szám alatti Meseházban, munkanapokon 9-15 óráig.)
Muzsikárésok – Fotó: Such Tamás / behir.hu
*
A Nem az a punk, aki… című majdnem könyvbemutató beszélgetéssorozat a múlt hét közepén Békéscsabára érkezett. A kötet kiadója, szerkesztője Rupaszov Tamás, a Trottel basszerosa a ’80-as, ’90-es évek magyar punkját dokumentáló könyvsorozat kapcsán csabai emberekkel, helyi színterekről beszélgetett. Rupaszov diskuráló partnerei Diós Zsolt (ex-szervező), Baji Miklós Zoltán (ex-újságíró, fesztiválszervező, műsorvezető, buddhizmust tanító) és Bíró Joe (zenész) voltak.
Rupaszov elmondta, a Trottel 1992-ben lépett fel először a Narancs Klubban, de véleménye szerint Békéscsaba sosem volt igazán punkfészek, inkább underground. „Volt egy rémes ittlétem az Ifiházban, de nem mesélem el…” „De!” „Nem, mert mostanság mindig elmegyek egy vállalhatatlan irányba, és megfogadtam, hogy soha többet.” A jó másfél órás programban körülbelül öt percet beszélt, és átnyújtotta a mikrofont a csabaiaknak.
BMZ vokalista, Diós Zsolt menedszer, Rupaszov Tamás szólitsa és Bíró Jószef keybardos – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Diós Zsolti elmesélte, a kilencvenes évek elején az Ifiházban és a Vasutasban is Makai Levente barátjával szervezett egy-egy klubot, de mindkét alkalommal a harmadik dzsembori után, a vécék szétverése miatt vége lett a remek kezdeményezésnek. BMZ az általa szervezett világhírű Csalánlevesről, és a fesztivál rossz központi sajtójáról mesélt., majd az egyik alkalommal Horváth Tibor a közönség soraiból is bekapcsolódott, egyenesen Rupaszov székébe ült. Közben Joe megjegyezte, emlékszik, amikor Tibi egy punk feliratú dipó táskával járta a várost.
Tibi dipójában mindig van egy alma – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Közben a Trottel bőgőse egy jó órát a backstage-ben töltött. Ha úgy vesszük, így sem volt rossz, mert a csabaiak jól elszórakoztak a múltjukkal, csak épp a meghirdetett könyvről alig esett szó.
A beszélgetés alatt egyebek mellett elhangzott, hogy tulajdonképpen minden a punkkal kezdődött. Minden a punkból jött. A punk egy hullám, ami törte az utat. Mire valaki közbeszólt, a hatvanas években is voltak koszos háromakkordos lázadó bandák. „Persze, őket is szabadságvágy vezérelte – reflektált hátulról Rupaszov. – Ugyanaz az energia áramlott, csak más kifejezési formákkal reagált a saját évtizedére. (Lemmy alig volt 17, amikor ott állt egy Beatles koncerten. Egyszer egy fószer elüvöltötte magát: „John Lennon egy kö**ög!” Erre a sértett leugrott a deszkákról, és lefejelte az arcot. Mi ez, ha nem punk, f***ikáim?)
*
Cseh Andris – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A Tejutcagyereket a legutóbbi csütörtökön vetítették le a Békési úti kultikában. A mozi a meg- és felfoghatatlan Baksa-Soós János életét mutatja be számos kortárs művész szemén keresztük. A főszereplő a Kex zenekar énekeseként lett ismert, de ez a mozi főként a Kexen túli életéről szól. Can Togay filmrendező szerint Baksa-Soós volt az egyetlen zseni volt, akit ismert. (Ez azért nagyon fontos, mert manapság egy csomó embert alaptalanul lezseniznek.) Egy másik barátja szerint kétféle személyisége volt: 83 százalékban egy hihetetlen rákkenró’ csávó, illetve 17 százalékban egy utópisztikus mesefigura volt. Megesett, hogy egy órán belül személyiséget cserélt.
Vajon mi volt a minta? Józsi bá’, az egyik nagybátyja egy szabadelvű szobrász volt, aki körül minden ember szürke volt, és besz@rt. Józsi bától tanulta meg – ha lehet ilyet mondani – a szabadságot. Jancsi vidám volt és szemtelen, nem számolt a következményekkel, miközben rászállt a titkos rendőrség. Egyszer egy kapualjban gumibottal nagyon ellátták a baját. „Meggylevest pisilek”, mondta másnap egy ismerősének, amikor véreset pisilt. 23 éves korában azonban a családjával NSZK-ba disszidált. Utána vákuum és semmi nem volt; jött a Brezsnyev.
Galéria
Düsseldorfban művészeti iskolákba járt. Közben már Január Hercegnek hívta magát. „Január (ott is) szeretett rosszalkodni: mínuszokban félmeztelenül mászkált”, hangzott el. A nyolcvanas években már többször is hazajött. (Ez nem volt benne a filmben: egyszer a Fészekben, teltház előtt muzsikált, mindenki a Zöld sárgát várta, de ő akkor már a jó 15 perces, lassú opusait mantrázta. „K***a anyád!”, üvöltötte be egy arc. „Nem az”, válaszolta, ki sem esve a hangulatból.) Később elmentek egy szentendrei Albert Einstein Bizottság próbára, és nyomban lesmárolta a dobos csajt, aki leszbikus volt. Állt a bál. Majd negyedóra múlva el kellett hagyni a helyszínt, mert szóltak, hogy Jancsi az udvaron lepisilte a szomszéd kisfiút.
A vetítést követően Cseh Andrással, az Újzenekar frontjával, a dolgozat egyik rendezőjével beszélgettek a megjelentek. Elmesélte, Horváth Balázzsal (másik rendező) és File Csillával (dramaturg) mintegy 140 darab 90 perces Baksa-Soós kazettát fésültek át, ami nagyon zanzásítva rákerült a filmtekercsre. A beszélgetés majd’ olyan hosszúságú lett, mint maga a Tejutcagyerek. Az egyik arc még látta a budai Vásárhelyi kollégiumban, meg a Máté Pétert is. Közben jól működött a meseházi atmoszféra: vidámság volt. Még Czipott Gabi, a világhírű bábművész is elégedetten futott – némileg lúgozva a Baksa-Soós Máté Péter-párhuzamot – a kétegyházi busz után, a Tejutca 17-ből.
Kakaóutcagyermekek – Fotó: Such Tamás / behir.hu
