Noha Víg Mihály és Cseh Andris között egy jó generációnyi különbség hasonlóság van, vagy ezer éve ismerik egymást. A muri előszobája az elmúlt nyáron, az Ördögkatlanon zajlott. A fesztivál egyik estjén, az indián sátrak közt leült a két gitáros és uszkve hét órán keresztül felváltva danoltak, amíg az utolsó néző el nem hagyta a helyszínt.
Tábortűz feeling – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Nagyon régóta – sőt, még nem is írtam saját számokat – éneklek már Cseh Tamásokat – meséli Víg "Legenda" Mihály a program előtt. – Tudták is rólam, hogy tudok – noha ez lehet, hogy túlzás – és szeretem őket énekelni. Mindig azt mondom, Bereményi Géza és Tamás adta vissza abban a hitemet, hogy érdemes magyar dalokat írni.
Kérdésre, miszerint „mikor tűnik el valami a süllyesztőbe és mikor jön vissza", azt feleli, hogy azt nem lehet kiszámítani, de tény: "itt van Ady Endre, aki még mindig aktuális, és tény az is, hogy Cseh Tamás állva maradt, nem veszített a népszerűségéből”.
Cseh András hozzáfűzi, „az elmúlt negyven évben nekem teljesen idegenek voltak apu számai, majd jött egy fordulópont: rájöttem, hiszen én ezeken nőttem fel! Ámbár nagykoncerten sosem adnám őket elő, csak így klubszinten, 20-30 ember előtt. Egyszerűen csak jó együtt énekelni. Egyebek mellett nagyon sokat járok idősotthonokba, ahol a 60-110 közöttieknek van egy csomó daluk, amit együtt énekelnek. Nekünk azonban ilyenünk nincs. Illetve talán a papám nótái ilyenek.”
Galéria
Megemlítem neki, hogy Cseh Tamás halálát követően beindult a Cseh Tamás Program, ami szerintem – a nagy felhajtásra célzok – nem annyira illett az énekes szerénységéhez. „Csak az Isten a tudója, hogy Tamás mit szólt volna ehhez; egy viszont tény, hogy sosem esett túlzásokba” – fűzi hozzá a Trabant karburátora.
A hangverseny előtt mindenki kap egy daloskönyvet, amely kvázi sorvezetőként mankót ad az énekelni vágyók számára. És dalolásból bizony nincs hiány – még az előtérben is jó néhányan rágyújtanak a Régi Balatonra, a Fehér babákra, Azt mondd meg nékemre, aminek amúgy Budapest a címe. De Erdősi Géza vajon miért énekeli mindig a kórus végén: „Maradunk itt, neve is van: Békéscsaba”?
