A váltásról, változtatásról tartottak beszélgetős estet Békéscsabán

2020. február 14. 16:16 | Gyemendi Réka

A karrierváltás, változtatás témájában rendezett beszélgetős estet az Egyensúly AE Egyesület csütörtökön Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban. Az eseményen három különböző, mégis sok aspektusában hasonló utat bejárt személy életútját ismerhették meg az érdeklődők.

A rendezvény egyik vendége Czank Dóra egyéni vállalkozó, színtanácsadó volt, aki vállalkozóvá válásának folyamatáról beszélt. 

– Én egy teljesen más területen kezdtem, alkalmazottként dolgoztam. Jogász végzettségem van és ezen a pályán szerződésekkel foglalkoztam egy kft-nél. Majd jött egy lehetőség, egy pályázat. Anyukám azt mondta, hogy sehol sem szabad hosszú ideig leragadni, ha minden összejátszik, és minden arra készteti az embert, hogy váltson, akkor nem szabad hezitálnia – fogalmazott.

Ő megtette ezt a lépést, előadásában pedig arról beszélt, mennyire nehéz vagy épp könnyű ez a váltás, és hogy mennyire kell bátornak lenni ehhez. 

– Négy éve ismerkedtem meg a színtanácsadással, ami már rögtön az elején megfogott. Körülbelül két évvel ezelőtt lehetőségem volt elmenni Budapesten egy színtanácsadóhoz, és teljesen feltöltődve jöttem el onnan. Ez nem csak a színekről szól, nem csak arról, hogy megtaláljuk azokat a színeket, amelyek egy-egy embernek jól állnak, hanem egyfajta lelki masszáz, egy kicsit pszichológia is, én pedig imádok emberekkel foglalkozni – mesélte Czank Dóra, aki úgy érzi, most jó helyen, jó irányban van. Arra a kérdésre, hogy hol látja magát 10 év múlva, nem adott választ, elmondása szerint csak a következő fél évre tervez előre, mert ha bármi történik, akkor még lehet a terveken változtatni.

Lenkefi Mónika, a rendezvény másik vendége általában hosszabb távra tervez. Húsz éve szerves részét képezi életének a jóga, az általa vezetett Ízisz Jóga Stúdió pedig idén ünnepli megalapításának 10. évfordulóját.

Lenkefi Mónika elmondta: az elmúlt húsz évét egyéb tekintetben folyamatos váltásban, változtatásban élte, többszöri újrakezdésekkel, különböző országokban, helyszíneken. 

– Azt gondolom, hogy a csodák a komfortzónán kívül történnek. Szokták mondani, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Valahogy úgy alakult az életem, hogy mindig újra és újra változtatnom kellett, ezáltal rengeteg tapasztalatot nyertem. Mindez segített azzá lennem, aki most vagyok. Ha visszagondolok a lépésekre az elsőktől a mostani pillanatig, egyetlen lépést sem hagyhattam volna ki ahhoz, hogy az legyek, aki most vagyok – fogalmazott.

Lenkefi Mónika beszélt arról is, hogy a jóga lényegében holisztikus gyógyítási rendszer, ami nagyon mélyre hat. Mostanában inkább a fizikai aspetktusa érdekli az embereket, hiszen szinte mindenkinek van valamilyen szervi problémája, elváltozása vagy akár pszichoszomatikus betegsége. Mivel a jóga mindezeken a szinteken hat, ezért fordulnak egyre többen efelé, ő pedig igyekszik segíteni azoknak, akik hozzá fordulnak.

A harmadik meghívott Szurovecz Kitti írónő volt, aki abba avatta be a megjelenteket, hogyan lehet bátran, önbizalommal élni. Vele a 7. Tv Művészbejárójában is beszélgettünk.

- Egyrészt nagyon érdekel a pszichológia. Másrészt pedig a velem történt személyes traumákat is sokszor az írás által dolgozom át, és ebbe óhatatlanul belekeveredik a pszichológia. Megvallom őszintén nagyon élvezem az emberi lélek boncolgatását a regényekben. Úgy érzem ennek nagyon is van értelme a mai világban. Sokan számos lelki sérüléssel élnek, és fontos hogy megtalálják azokat az azonosulási felületeket az életben, ami által jobban lehetnek, és ennek remek alkalom egy könyv - fogalmazott az írónő.

 

 

Az Egyensúly AE Egyesület és a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft.  „Munka, Család, Egyensúly….” című EFOP -1.2.9.-17-2017-00053 azonosítószámú projekt kapcsán rendezte meg a "Szakmai Helyi Rendezvények, Találkozók Szervezése A Célcsoport Számára" című rendezvényt.  

További programok »

FEL