A Puskás-díjas Zsóri Dániel újra Békéscsabára látogatott

2019. december 23. 16:14 | Hidvégi Dávid

Újra Békéscsabán járt Zsóri Dániel. A Puskás Ferenc-díjas játékos profi karrierje a békési megyeszékhelyről indult, ahol az akadémián öt évet töltött el. A város a rangos nemzetközi elismerés kapcsán köszöntötte.

Békéscsaba polgármestere hangsúlyozta: nagyon büszkék arra, hogy Zsóri Dániel a Ferencvárosnak lőtt ollózó góljával Puskás Ferenc-díjas lett. Szarvas Péter kiemelte, hogy a támadó edzői már fiatal korában felfigyeltek Zsórira, hiszen nagyon gyors és technikás játékost láttak benne.

– Haladt előre, évről évre egyre több gólt lőtt, volt olyan év, amikor ötven gólt szerzett. Erre a teljesítményére figyeltek fel és öt év békéscsabai tartózkodást követően leigazolta őt a Debreceni VSC – emlékeztetett a polgármester.

Az akadémia vezetője elmondta, hogy Zsóri Dániel kezdetben Kovács Tibor kezei alatt pallérozódott. Jakab Péter kiemelte: a fiatal játékost a kezdeti időszakban reggelente az Arad megyei Simonyfalváról hozták be szülei Békéscsabára, majd kollégiumba kerülését követően minden nap a futballpályán edzett.

– Bekapcsolódott a többi korosztály munkájába is, így mindenütt edzett, már akkoriban is szeretett a futballpályán lenni. Sokkal jobban érezte magát a füvön, mint más területeken, úgyhogy hamar látták benne a játékostársai és maga az edzői stáb is, hogy egy értékes játékosról van szó – részletezte a Békéscsaba 1912 Előre SC akadémia vezetője.

 

 

A támadó 11 éves korában került Békéscsabára, ahol a 2015-16-os szezonban gólkirály lett az utánpótlás másodosztály dél-keleti csoportjában, az U-17-es korosztályban. A labdarúgó elmondta: a lila-fehéreknél kapta meg az alapokat ahhoz, hogy komolyabb szinten elkezdhesse pályafutását. Zsóri Dániel hozzátette, hogy a mai napig kötődik a városhoz, hiszen itt minden korábbi edzője segítőkész volt.

– Nagyon sokat köszönhetek Békéscsabának, hiszen itt kaptam meg az alapokat. Minden edzőm sokat segített, miattuk tartok itt és az a cél, hogy még feljebb jussak.

Zsóri Dániel a várostól egy makettet, egy szál csabai kolbászt és a Meggypiros Mezben című könyvet vehette át ajándékba. A játékos megjegyezte: jövőbeli céljai között szerepel a külföldre igazolás és a bekerülés a magyar labdarúgó válogatottba. A támadó jelenleg a MOL Fehérvár FC-t erősíti, ahová idén nyáron igazolt át a Debreceni VSC-től. A Puskás-díjas labdarúgó reméli, hogy mihamarabb meg tudja szilárdítani a helyét a jelenlegi klubjában, ahol egyelőre nem tudott annyi időt játszani, mint amennyit tervezett.

 

Galéria

További programok »

FEL