Labdarúgás: A Monor otthonában is győzött a Békéscsaba

2023. augusztus 19. 19:26 | Papp Ádám Sándor

A Monor otthonában lépett pályára a férfi labdarúgó NB III. Dél-Keleti csoport 4. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre, szombaton. A lilák magabiztos 2:0-ás győzelmet arattak, így továbbra is hibátlan mérleggel állnak a harmadosztályban.

Az összecsapás a fekete-kék szerelésben pályára lépő hazaiak helyzetével kezdődött, a 4. percben egy alapvonalról érkező beadás után Horváth László lőhetett közelről, de a próbálkozás erőtlen volt, így Póser Dániel könnyedén védett. Az első vendég helyzetre a 8. percig kellett várni, amikor Mikló Roland éles beadására Sármány Kristóf érkezett, de a támadó a ötösön belülről mellé lőtt. A 27. percben megszerezte a vezetést a Békéscsaba: egy vendég szögletet követően alakított ki helyzetet az Előre, a kapu előtti kavarodás után Albert István juttatta előnyhöz csapatát (0:1). A félidő háralévő részében ugyan a viharsarkiak birtokolták többet a labdát, komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani.

A fordulást követően öt perc játék után a hazaiaké volt az első lehetőség: Szin Ferenc erős távoli lövését Pósernek kellett védenie ahhoz, hogy ne egyenlítsen ki a Monor. Szinte egy perc sem telt el a csabai válaszig, egy kontratámadás végén Geiger Norbert cselezte magát üresbe, azonban a támadó lövése kiszorított szögből csupán a kapust találta el. A Békéscsaba a 74. percben közel állt az előny megduplázásához: egy beadást követően Ilyés Tamás lőhetett szabadon a tizenhatoson belül, de a próbálkozás a hazai kapu fölé szállt. Két perccel később büntetőhöz jutott az Előre, miután Mikló Rolanddal szemben szabálytalankodott a monori védő, Szabó Bence. A tizenegyest a sértett értékesítette, így a Békéscsaba beállította a 2:0-s végeredményt.

Csató Sándor együttese négy fordulót követően hibátlan mérleggel áll az NB III Dél-Keleti csoportjában, holtversenyben az első helyen a Meton-FC Dabas SE gárdájával. 

További programok »

FEL