A polgárőrökkel is együttműködési megállapodást írt alá a kormányhivatal

2019. március 28. 10:16 | Kovács Andrea

A megye közbiztonságának védelme a fő célja annak a megállapodásnak, amelyet a kormányhivatal a Polgárőrök Szövetségével kötött. Az országban elsőként Békés megyében jött létre együttműködés a két szervezet között. Takács Árpád kormánymegbízott a védelmi bizottság ülésén a kiemelkedő munkát elismerő kitüntetéseket is átadott.

 

 

A Békés Megyei Védelmi Bizottság 2018–ban alapította a Békés Megye Védelméért Kitüntetést. Takács Árpád kormánymegbízott elmondta: egy évben összesen 3 olyan szervezet vagy személy kaphatja meg az elismerést, aki Békés megye lakosságának érdekében komoly biztonsági védelmi, tervező, szervező, akár beavatkozó tevékenységet látnak el, az emberek mentésében az emberek biztonságának a növelésében vagy az anyagi javak mentésében.  A kitüntettek első alkalommal vehettek át ilyen elismerést. Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi igazgatóság volt igazgatója, a Magyar Tartalékosok Szövetségének Békés Megyei Szervezete, valamint Lipták István, a Békés Megyei Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetségének elnöke kapták meg a Békés megye Védelméért Kitüntetést.

 

Békés Megye Védelméért kitüntetettek és Takács Árpád kormánymegbízott Fotó: Máthé Csongor

 

A megye közbiztonsági helyzetének javulásában a polgárőröknek is jelentős szerepük van - hangzott el a kormányhivatallal kötött együttműködési megállapodás aláírásakor. Gyarmati Sándor a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének elnöke elmondta: a megyében 74 polgárőr egyesület működik. Ahol nincs, oda a szomszédos településekről átjárnak a polgárőrök azért, hogy a lakosság közbiztonság-érzete, a szubjektív biztonságérzete növekedjen mindenütt.

 

Gyarmati Sándor a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének elnöke és Takács Árpád megyei kormánymegbízott

 

Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke hangsúlyozta: példaértékű a Békés Megyei Kormányhivatallal kötött együttműködés, hiszen az országban első alkalommal írt alá a két szervezet ilyen megállapodást. A kormányhivatal segítséget nyújt abban, hogy a mintegy 3000 polgárőr a jövőben még hatékonyabban végezhesse a munkáját. A megyei védelmi bizottságnak  különleges, speciális feladata, hogy a katasztrófa-elhárítás. A megállapodás értelmében a megyében szolgálatot végző polgárőrök katasztrófahelyzet esetén önkéntesen és természetesen ingyenesen közreműködnek annak az elhárításban. Az együttműködési megállapodás az élelmiszer-biztonságot, valamint a környezetvédelmet is előtérbe helyezi - hangsúlyozta az országos polgárőr szövetség elnöke.

 

További programok »

FEL