Elismerték azok munkáját, akik sokat tettek Békés vármegyéért

2024. november 6. 14:21 | Bimbó Lajos

A Békés Vármegyei Kormányhivatal a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság II. félévi ülésén átadta a Békés Vármegye Védelméért kitüntetéseit és emlékplakettjeit. Idén a Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége mellett Babák Mihály és Bácsfalvi Zoltán részesült elismerésben, Tóth Zoltánné és Zalai Mihály pedig a védelmi és biztonsági igazgatás vármegyei szintű feladatainak végrehajtásában hosszú időn át végzett tevékenységük elismeréséül emléktárgyat és elismerő oklevelet nyújtottak át.

Zalai Mihály a Békés Vármegyei Közgyűlésének leköszönő elnökeként vehette át elismerését dr. Takács Árpád főispántól, a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnökétől.

Dr. Takács Árpád elmondta, Zalai Mihály két cikluson át, azaz tíz évig vezette a vármegyei közgyűlést. Aki pedig tíz évet szolál és azt megelőzően is szolgált, megérdemli azt, hogy erről az időszakról ejtsenek néhány szót egy elismerés keretében. A főispán kiemelte, ha valaki végignéz a Békés vármegyei településeket és az elmúlt tíz év fejlesztéseit, akkor láthatja, hogy Zalai Mihály nyomot hagyott és látszik a keze munkája valamennyi településen.

Zalai Mihály csatlakozott dr. Takács Árpád gondolatmenetéhez, amikor arról beszélt, hogy szolgálatnak és nem munkának érezte tevékenységét a vármegyei grémium élén.

– Az elmúlt tíz évben végeztük a kötelességünket. A vármegyei önkormányzat vezetői, hivatala, képviselői és az egész stábja. Tettük mindezt azért, mert azt gondoltuk, hogy minket ezért küldtek oda, ez a kötelességünk – mondta el beszédében Zalai Mihály.

 

 

A Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság emléktárgy és oklevél elismerésben részesítette Tóth Zoltánnét, a Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei Szervezetének nyugalmazott igazgatóját. Tóth Zoltánné 1973-tól tagja a vöröskeresztnek, majd 1995-től munkatársként segítette a szervezetet. Kezdetben a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezet Orosházi Területi Szervezetének vezetője volt, majd 2012-től a vármegyei szervezet megbízott, 2013-től pedig kinevezett igazgatójaként végezte munkáját.

Dr. Takács Árpád aláhúzta, a vármegyébe történő visszatérésének egyik első lépéseként az egyik legfontosabb szervezetet a vöröskeresztet kerete fel, akikkel számos programot együtt dolgoztak ki, a COVID idején pedig a szervezet az elsők között volt, amely felajánlotta segítségét.

Tóth Zoltánné a köszönet és a hála szavaival fordult a megjelentekhez.

– Megtiszteltetés volt, hogy az elmúlt tizenkét évben a Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei Szervezetének munkatársaival és önkénteseivel szolgálhattam a vármegye lakosságát. Hálásan köszönöm minden társszervünknek a segítséget és azt, hogy közösen együtt dolgozhattunk – mondta.

 

 

A szervezet még 2018-ban döntött arról, hogy Békés Vármegye Védelméért néven elismerést alapít. Az elismerést azon személyek, szervek vagy szervezetek kaphatják akik, illetve amelyek Békés vármegye területi védelmi és biztonsági igazgatási feladatainak ellátásában, a vármegye lakosainak védelme érdekében, a szervezési, tervezési, koordinálási feladatokban, az esetenkénti védekezés során, az anyagi javak mentésében, a vármegyei rendvédelem feladataiban, a különleges jogrendi időszakra történő felkészülésben,  vármegye állampolgárainak védelmi igazgatási felkészítésben rendszeresen részt vettek és kiemelkedően helyt álltak.

A bizottság ebben az évben három kitüntetettnek ítélte oda elismerést: Babák Mihály, Bácsfalvi Zoltán és a Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége vehette át emlékplakettjét.

Babák Mihály kiemelte, alapvető igénye az embereknek a biztonság, ám a biztonságra mindig ügyelni kell, hogy meglegyen, ehhez pedig az kell, hogy mindig készenlétben legyünk, mindenre felkészüljünk.

– Békés vármegye egy biztonságos vármegye és én erre büszke vagyok. Akik ma itt voltak, akik vezetik a megyét, azok jól teszik a dolgukat. Beszédemben megkértem a bizottságot arra, hogy legyenek mindig felkészültek a technikában, az ismeretekben, a fejlődésben és a biztonságban való munkálkodásban – fejtette ki Szarvas város volt polgármestere.

 

 

Bácsfalvi Zoltán harmincöt évig szolgálta a tűzoltóság berkein belül a lakosságot, a most nyugdíjba vonuló tűzoltó főtörzsőrmester munkáját és szolgálatát pedig a bizottság emlékplakettel ismerte el. Mint azt a festőművészként is tevékenykedő nyugállományba vonuló tűzoltó kiemelte, nagyon büszke arra, hogy egy olyan szervezet tagja lehetett, amely arra jött létre, hogy segítse az embereket, segítse a lakosságot.

– Harmincöt évig voltam tűzoltó, éppen ezért nagyon fontos számomra ez a díj, amellyel méltó befejezést kapott a hivatásom, ami nagyon fontos volt számomra – fejezte ki érzéseit Bácsfalvi Zoltán.

 

 

A harmadik elismerést a Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége érdemelte ki munkájával, az elismerést Gyarmati Sándor, a szervezet elnöke és Lipták István, a szövetség felügyelő bizottságának elnöke vehetett át dr. Takács Árpádtól.

Gyarmati Sándor kiemelte, a vármegyében hetvenhárom egyesület és 2310 polgárőr segíti a vármegye védelmét, amelyben több szervezettel többek között a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel dolgozik kiváló együttműködésben.

– Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen magas elismerést vehettünk át a mai napon a polgárőrök nevében. Ezt az elismerést az a hetvenhárom egyesület és azon belül a polgárőrök kapták, akik tevékenyen részt vesznek a védelemben. A nevükben is a köszönetünket fejezzük ki és megerősítjük, hogy továbbra is számíthatnak a polgárőrök munkájára, ahogy eddig is. Békés vármegye valóban békés hely, mindent megteszünk annak érdekében, hogy továbbra is békés maradjon – köszönte meg az elismerést munkatárai nevében Gyarmati Sándor.

 

 

Az elismerések átadása után az ilyenkor kötelező csoportkép is elkészült, amely után a Védelmi Bizottság zártkörű ülésen folytatta munkáját.

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL