A behir.hu napi rovatának főszereplője egy ízig-vérig Békés megyei művész. Orosházán született, gyermekkorát Békéscsabán töltötte. Innen indult az országot meghódító útjára. Lépésről-lépésre, kemény munkával vált a szó legjobb értelmében ismert emberré, igazi sztárrá. Szente Vajk színész, rendező, drámaíró, műsorvezető ma ünnepli 38. születésnapját. Mivel úton-útfélen büszkén vállalja Békés megyei gyökereit, ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy Vajk a mi fiúnk. A születésnapossal beszélgettünk.
– Életedet meghatározó pontja a családod. Mit kaptál otthonról abba a tarisznyába, mellyel elindultál meghódítani a világot?
– A válaszom rövid lesz: magamat. Mindazt, amit addig kaptam a családomtól, a barátaimtól, az iskolámtól, a városomtól. Hitet a Jóisten felé, és magam felé, hogy tudjam, bármire képes lehetek, ha tele vagyok ötlettel és tettrekészséggel ezen ötletek megvalósítására.
– Békéscsabán léptél először a világot jelentő deszkákra. Hogyan emlékszel erre az időszakra?
– Távoli emlékek ezek már. Más struktúrájú volt a színház, és az igazat megvallva én is más voltam – tekintve, hogy ez 10 éves koromban történt. Közelibb élmény az első és eddigi egyetlen rendezői munkám otthon, a Vesztegzár a Grand Hotelben. Nagyszerű volt együtt dolgozni a csabai csapattal, akik közül többeket tényleg 10 évesen ismertem meg.
– Lépésről-lépésre, kemény munkával értél fel arra a szintre, ahol Békés megyei ember még nem járt. Melyek voltak a meghatározó mérföldkövek pályafutásod során?
– A színiiskola után Debrecenben kezdtem dolgozni, ez után következett a Madách Színház, amely óriási álom és lépés volt egyszerre, a döntő pillanatok mégis ezután jöttek. A Csoportterápia bemutatója – az első darabom szerzőként –, 2012-ben pedig színpadra állítottuk az első rendezésemet, mely azóta is a színház műsorán van, túl a százezredik nézőn. Óriási mérföldkő volt nyáron meghódítani a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadát, majd közvetlenül utána az Operettszínházat az Apáca Show-val. Több mint kilencven ezren váltottak rá jegyet augusztus óta. Ez óriási dolog.
– A színházi sikerek után a televíziót is meghódítottad. Mindkét műsorod a legnépszerűbbek közé tartozik a közszolgálati csatornák világában. Milyen volt a műfajváltás és melyik műsort kedveled jobban?
– Nem érdekelne a televíziózás, ha nem volna két, számomra fontos tulajdonsága a műsoraimnak. Az egyik, hogy érték van bennük. A Magyarország, szeretlek!-ben a közönség megismerheti az ország legjobb sportolóit, művészeit egy másik, játékosabb közegben, miközben a hazánkról tudunk meg fontos vagy éppen érdekes információkat. A Honfoglaló pedig kérdés nélkül a legtöbb tudásra számot tartó kvízműsor az utóbbi tíz évben. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy jónéhány televíziónéző a műsorok által ismert meg és kezdett el érdeklődni a színházi előadásaim iránt. Ez remek keresztpromóció. Oda és vissza is.
– A közelmúltban Jászai Mari-díjjal ismerték el munkásságodat. Hogyan élted meg az elismerést?
– Rögvest megpróbáltam kifejezni, hogy közös sikerként élem meg. Alkotótársaimmal elindultunk egy új, korszerű, talán néha szemtelen, de nézőközpontú zenés színház irányába. Ez a díj mindenkinek szól, aki velem tart ezen az úton. Támogatás, bátorítás, hogy valamit jól gondolunk és folytatnunk is kell ezt a munkát, hozzátéve: életre szóló élmény volt, hogy velem voltak a szüleim a díj átvételekor.
– Rendezel, játszol, műsort vezetsz. Mivel telnek most a napjaid és mire készülsz a közeljövőben?
– Nemrég mutattuk be a Madách Színházban a Liliomfi című darabot, amelyet Szigligeti Ede azonos című vígjátéka alapján írtam. Már az előadás rendezése közben éreztem, hogy valami különleges történik, hatalmas sikert értünk el vele és azt hiszem, hogy képzőművészetileg a legszebb előadás, amelyet eddig készítettem. Most a Legénybúcsú című darabra készülünk a Játékszínben, szintén saját darabom, izgalmas lesz, hogyan fogadja majd a közönség. Ez május 4-én kiderül.
– Köztudottan sportkedvelő vagy. Követed a Békés megyei csapatok küzdelmét?
- Nagyon. Kimondottan nagyon. Valamennyi sportágban követem a csabai sportolókat, de számomra az első a foci marad. Az egyik legjobb dolog, hogy amikor otthon vagyok, akkor vasárnap, egy fantasztikus ebéd után kimehetünk a meccsre a Kórház utcai stadionba. A téli időszakig általában jól állunk, aztán mindig csalódom, amikor a tavasz elején a csapat elkezd egyre hátrébb csúszni a tabellán. Kifejezetten sajnálom, hogy ez idén is így történt.
– Családod Békéscsabáról követi a pályafutásodat. Mi hiányzik a legjobban a Viharsarokból és mi az a hely, amit biztosan felkeresel, ha hazalátogatsz?
– Egyértelműen a családom hiányzik a legjobban, nagyon egyedül tudok lenni nélkülük. Tudom, hogy ez az én utam, de hiányoznak nagyon. Ha hazajövök, csak oda megyek, ahova a család is. Bár meggyőződésem, hogy látogatóként én voltam a legtöbbször a Munkácsy Emlékházban az összes ember közül a Földön. Imádom azt a helyet, nagyon szeretem a világát és az állandó kiállítást. Ha valamit ajánlhatok, az biztos a Munkácsy Emlékház. És anyukám palacsintája.
Boldog születésnapot Vajk!
(Az interjúért köszönet illeti Vajk édesapját, Szente Bélát, a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóját – a szerk.)
